|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 89 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-89 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bartha József 2012. november 22.Kortárs művészeti szabadiskola indul MarosvásárhelyenA műhely célja, hogy a végzős hallgatók vizsgaelőadásai mellett folyamatossá tegyék a Stúdió Színház magyar nyelvű rendezvényeit, valamint lehetőséget biztosítsanak az oktató tanárok és a marosvásárhelyi társulatnál dolgozó művészek alkotótevékénységének, a művészi kísérletezésnek. Az alkotóműhely évadonként mutat be előadásokat, ugyanakkor célkitűzése, hogy művészileg igényes rendezvényeket szervezzen, elsősorban pályázati úton elnyert forrásokból. Ebben az évadban a Magyar Művészeti Kar előadás-művészeti pályázatot hirdetett, melynek nyertese az egyetem adjunktusa, Bartha József képzőművész, látványtervező. A pénteken kezdődő rendezvénysorozat alcíme: Betekintés a kortárs művészeti alkotó folyamatokba, a kiállító és felvezető Bartha József. Pénteken 19 órától Talált, kisajátított vagy megalkotott – ráérzés és kigondoltság a kortárs művészetben című előadást követheti figyelemmel a közönség a Stúdió Színház előcsarnokában. Beszélgetőpartnerek: Albert Mária egyetemi adjunktus, Gáspárik Attila színész, Máthé Kincső teatrológia szakos és Kupás Anna látványtervező szakos diák. Egy hét múlva, november 30-án Műtárgykészítés – műtárggyá nyilvánítás (táblakép, objekt, installáció, public art, street art, koncept art) címmel szerveznek beszélgetést ugyanott Harsányi Zsolt rendező, Székely Csaba író, Bányai Tamás világítástervező (rendező szakos hallgató) B. Szabó Zsolt multimédia szakos hallgató részvételével. December 14-én Narrativitás a kortárs vizuális művészetekben címmel szerveznek beszélgetést, beszélgetőpartnerek: Ungvári Zrínyi Ildikó színházesztéta, Balási András teatrológus, Szabó Róbert Csaba író, Keresztes Franciska művelődésszervezés szakos magiszteri hallgató. Az előadás helyszíne a Stúdió Színház előcsarnoka. A rendezvénysorozatot a Bethlen Gábor Alap támogatta. Krónika (Kolozsvár) 2013. január 22.„A buzgó, értelmes, egyenes jellemű papot szerette és becsülte minden ember”Wiszkoczy Henrik (1800–1871) nagyenyedi minorita rendfőnök tragikus élete Az enyedi állapotok súlyosságáról a továbbiak során Wiszkoczy Henrik terjedelmes levélben számol be 1849. július 5-én Sárpataky Zsigmondnak – aki János testvérével együtt – a későbbiekben 50 155 forint alapítványt tett, melyből nagyenyedi születésű orvosnövendék-jelölt évente 500 forint segélyben, továbbá 50 kollégiumi tanuló évente legalább 5 forint értékű könyvjutalomban részesült, s ugyancsak a szóban forgó alapítványból évente 100 forint értékű papiros került kiosztásra a kollégium összes tanulója részére. A Bethlen Könyvtár kézirattárában levő eredeti levele pedig így hangzik: „Kedves Tekintetes Úr! Sietek tudósítani Nenyedi állásomat, mely magában a legszomorúbb képét viseli, ugyanis újból kirabolva városunk, amit a lakosok igyekezetük után megszerezni és házaikon igazítani igyekeztünk, mindentől megfosztva találjuk magunkat: templomom, rezidentiám, kertem újból tönkre téve még azon szomorító órákat szül, hogy a vad nép anarchiához szokva hatalmaskodni, sőt erőszakoskodni igyekszik, még a két ökrömet is musinai ember, mint tulajdonát elperelni kívánja. Sem zár, sem ajtó, sem ablak, avagy csak egy kis edény házamnál nem találtatik; tisztában vagyunk mindnyájan: tutaj gerendái közül 26 találtatik, egynehány fűrészelt léc és egy kormány az udvaron, egyéb semmi, deszkának nyoma sincs, még a házakról is azokat leszedték. A határon lévő gabonákból és lekaszált szénából sok hiányzik. Kertek kiprédálva, sem zöldséget, sem gyümölcsöt nem mutatnak, mi lesz belőlünk és hogy élünk, a jó Isten tudja. Az oláhság mind haza takarodott és hatalmasan felemelt fővel diadalmaskodik; fegyvere ugyan nincs, de van vakmerő szája, nyelve, az idegenek be-bejönnek városunkba és csudálkoznak mit vitézkedhettek lakjainkon. Amint hallám, a jövő hétfőn Zink nevű kinevezett pretor városunkba magistratust felállítani tűzte ki, azon magistratust t.i. mely Puchner idejébe működve főhadnagy Hankót tisztelte. Egyébiránt én Fejérvárott megjártam és sok romlásokat szemléltem. Tegnap vagy 800 kozák Balázsfalvi oláh gyűlésnek szétoszlására MarosSz.Királynál és Sz.Imrénél általment. Axente táborát még szét nem oszlatta, és a katonái falukon kegyetlenkednek és rabolnak; így szombat éjjel szegény Török Antit két oláh kivont karddal halálra űzte, alig tudott szegény kiszabadulni és Megykeréket ott hagyni. Én is attól tartok, hogy a Musinai haramiák egyszer éjjel meglepnek és nemcsak az ökrömet, de magamat is a záratlan lakomból kihajtanak. Az egészségem jó, de nincs mit ennem, még a nagy kölcséggel behordott gabonámból nem csépelhetek. Egy kalangyahordás 20 krajcár. Tisztelem és csókolom mindnyájokat és szokott tisztelettel állandólag maradok a Tekintetes Úrnak alázatos tisztelője. Wiszkoczy Henrik a NEnyedi elpusztult Minoriták presidense. NEnyed, 7-ben 5-én 1849.” Wiszkoczy Henrik a pusztítás után nyomban megkísérelte összeírni az áldozatok számát s kimutatást készíteni azok vallásáról, koráról, társadalmi állásáról stb. Sikerült is az előtte megjelentek nyilatkozata alapján 351 elesett személy nevét följegyeznie. Voltak viszont olyanok is, akik nem jelentek meg, illetve olyanok is, akik még nem tértek vissza Enyedre. Az elesett és ismeretlen vidékiek sem kerültek nyilvántartásba. Molnár János akkori helybeli görög katolikus pap 558-ra tette az enyedi áldozatok számát, Jakab Elek 2000-re, Maszák Hugó pedig úgy tudta, hogy 800 magyar ember pusztult el Enyeden. „Minden valószínűség amellett szól, hogy az akkori áldozatok valódi számát a Maszák számítása közelíti meg”, – állapította meg Szilágyi Farkas Nagyenyed református lelkipásztora és krónikása, aki kötetet szentelt az 1848–49-es enyedi eseményeknek. Nincsenek ideszámítva viszont azok, akik verés, fagyás, rablás stb. következtében egész életükre bénák, betegek, nyomorultak lettek, s azok sincsenek besorolva, akiket gyermekként mentett meg a haláltól egyik-másik könyörületes szívű román s falujába víve, románt, bérest nevelt belőlük. Az ilyen szerencsétlen gyermekek életben maradtak ugyan, de elvesztették magyarságukat, vallásukat, társadalmi hovatartozásukat, nyelvüket s végül még nevükre sem emlékeztek. Ennek kapcsán írja Szilágyi Farkas 1891-ben: „A nyolcvanas évek elején egy mokány népviseletbe öltözködött, 36-38 év körüli ember keresett fel. Ha nem csalódom, Felső Orbóról (kb. 17 km-re Enyedtől, szerk. megj.) valónak mondotta magát, a keresztlevele kiadását kérte. Magyarul egy árva szót sem tudott. Nevét kérdeztem. Nem tudta megmondani. Kérdeztem, hogy hol s körülbelül melyik évben született, kik voltak a szülei? Egyik kérdésemre sem tudott felvilágosító feleletet adni. – Csak annyit tudok, hogy Enyeden születtem s mikor a város elpusztult egy oláh ember magával hozott, felnevelt s első ifjú korom óta, mint béres szolgáltam hol azt a jó embert, hol mást. Iuonnak nevez mindenki, más nevem nincs. Sor alá sem szólítottak soha s minden valószínűség szerint református vallású szülőktől, csak nemrégen tudtam meg a falusiaktól. – Ilyen körülmények között kérésének természetesen még azon esetben sem tehettem volna eleget, ha az enyedi ref. egyház azon anyakönyve, melybe az ő neve is, mint újszülött be vala vezetve, nem pusztult volna el. Szomorúan távozott tőlem a szerencsétlen ember s többé nem láttam.” Veress Miklós pedig, a forradalmat követően Alsófehér vármegye árvaszékének egyik ülnöke, alábbiakat írta Szilágyi Farkashoz intézett levelében: „Enyed pusztulása első éjjelén anyámtól és testvéreimtől elszakadva, egyedül egy ingben és mezítláb, két oláh üldözőm elől a Kovács József-féle velünk csaknem szomszédos magyarutcai ház felé szaladtam. Szerencsémre velem szembe jött egy Dumitru nevű oláh legény, ki megelőzőleg szüleimet, ekkor Kovács József ügyvéd családját szolgálta, mint darabont. Ez a becsületes oláh ifjú üldözőimtől megszabadított, egy condrát adott hátamra; azon éjjel és másnap d.e. a Kovácsék házában rejtegetett s d.u. kivitt Tompaházára (kb. 8 km-re Enyedtől, szerk. megj.), hol egyik sógoránál helyezett el, ki szintén oláh volt. A Dumitru sógora oláh ruhába öltöztetett s a tavasz beálltával bárányainak őrzésével bízott meg. Megtanultam nyelvöket sőt pár nevezetesebb imájokat is. Családomról mit sem tudtam. Azon év nyaráig maradtam Tompaházán. Tökéletes oláh kezdettem lenni. Egy Csombori nevű honvéd százados vett el az oláhtól azon év nyarán.” De térjünk vissza Wiszkoczy Henrikhez. A tragédiát követő napokban Kolozsváron megfogalmazott két elismerő nyilatkozat jutott birtokába. Az egyiket 22 enyedi polgár írta alá 1849. február 13-án, a másikat 1849. február 6-án ifj. br. Kemény István Alsófehér vármegye főispánja intézte a címzetthez. Az enyediek nyilatkozata így hangzott: „Alolírtak tudtokra adjuk mindenkinek kiket illet: miszerint f. 1849-ki év febr. 13-án felkeresvén bennünket, mondhatni már csak volt n-enyedi minoriták praesidense és rom. kath. lelkész T. T. Wiszkoczy Henrik úr, arra kére, miként Enyed városának megkezdett ostrom alá vetése órájától kezdve a város utolsó elpusztulásáig az enyedi nép szenvedéseibeni részvétiről az írt szerzetes háznak, valamint a szerzetes ház az időbeni tagjainak és neki is – annyiba – mennyibe tiszta tudtunkban áll, adnánk mint polgárok egy bizonyítványt. Mely ilyetén felszólításunk eredményibe lelkiismeretes kötelességünk tartván a kérelmes Praesidens és Lelkész úr igazságos kérésének eleget tenni. Őszintén nyilatkoztatjuk s hitet is bármi időben készek vagyunk tenni arra, hogy a már csak volt N.Enyeden a minoriták residentiája vala azon egyik hely, hol szinte mondhatni több, hogy sem beférhete, a városi népből menedéket talált; e hely vala az, hova múlt évi okt. 17-én, amidőn az oláhság elsőbben Csombord és Szent-Király faluk felett összecsoportosult, táborba szállott és híre jött, hogy készül Enyedet felprédálni, több előkelő és szegényebb sorsú polgárok, nők és gyermekek bevonultak, jobb javaikat összehordták; e hely vala egyik, hová a megrémült nép, az írt naptól kezdve mindannyiszor valahányszor legkisebb kedvetlen hír szállongott a városban, mint reméllett és legbiztosabbnak vélt védhelyre azonnal omlott és rohant – és az említett szerzetesház az időbeni lelkes papjai – a kérelmes Praesidens Wiszkoczy Henrik, hitszónok és tanító Viszkoczi Antal s Mándik Mátyás valának azok, kik látva a megrémült néptömeget, még önpapi szállásukból is kiköltözve, tulajdon szobájokat is a szenvedőknek és rémülteknek átengedék, ápolták őket és vigasztalták – és közülök jelesen Praesidens Wiszkoczy Henrik vala az, ki miután múlt évi nov. 8-án a honvéd és német őrsereg s a városi nép nagyobb része, felsőbb rendelet nyomán Enyedről elvonult, egy a város feladása tárgyába, megyei méltóságos Főispán br. Kemény István úr által átadott kéréssel a tábor elibe menni, merészen készségét ajánlotta és maga mellé vevén a lutheranus és oláh helybeli papot s négy polgárt, a tábor elibe el is ment, a kérést kézbesítendő. Az említett Praesidens vala az, ki – múlt hó nov. 10-én átszállván az oláh tábor Enyed városán, és a város Torda felőli határa részén tanyát vervén, rémülten a residentiába összesereglett temérdek szegény sorsú polgárokat, nőket, gyermekeket s betegeket több napokon még élelemmel is tartotta, amellett, hogy a tábor számára is naponta több véka gabonából kenyeret süttetett, ő vala az, miután már a város csordája egészben és az igavonó marhák is a városi népnek a városból lett eltávozásával elhajtatva, a vágó marhákban annyira megfogyatkozott, hogy nem vala a tábor, és közikbe vegyítve volt sorkatonaságnak honnan húst adni, négy igavonó szép ökrét is átadá és feláldozá a városért a nélkül, hogy árokat bár felerészben bekaphatná vala; a Praesidens vala egyik az ki a városban maradt polgárokkal a város megmaradásáért a sorkatonaság és oláh tábor tisztjeinél untalan esdekleni, a tábor részére kiparancsolt élelmezésbe részt venni megnem szűnt, nem örömest ugyan, de kényszerítésből; a sorkatonaságból is múlt évi nov. 20-án Enyeden keresztül Tordára jövő útjába egy század a residentiába berohanván, azokat is élelmezni köteles vala. A Praesidens vala az, ki Enyednek utolsó elpusztulása előtt is a városi tisztviselőkkel a gaz Praefektus Prodan Simionnál megjelenve a város oltalmazásáért kérni, könyörögni elég lelkes volt és végre ő volt az, ki megnyugodva az istentelen Prodan Simion biztató becsületszavain, miután folyó év jan. 8-án este a gyujtogatás és gyilkolás megkezdődött, legkisebbel sem gyanítva a megtörténteket, legelsőbben is a tűzhöz szaladva, leagyaltatott és terhes sebbe ejtetett, szóval a Praesidens volt egyik az, ki Enyed szenvedése ideje alatt papi, úgymint polgári kötelességét, bár következés szerint sikertelenül, a legférfiasabban és lelkiismeretesebben teljesíteni igyekezett – mely fennírtaknak szemmel látott tanúi levén, mindazokról polgári igaz lelkiismeretünk szerint bizonyítunk. Kolozsvárt, febr. 13-án 1849-ben. Horváth István polgár, Csont Dániel polgár, Rácz István polgár, Vohner Mihály polgár, Bartha József polgár, ifj. Farkas Sándor alsófehérmegyei táblabíró, Sándor János polgár, Sándor János polgár, Szabó Károly polgár, Kovács Ferenc polgár, Márton János polgár, Márton Imre polgár, Simó István polgár, Kádár István polgár, Szegedi Sámuel polgár, Megyesi István polgár, Incze József polgár, Mártonffy József polgár, Bakk János polgár, Dezső Mózes polgár, Fónyi András polgár, Réderberger Antal polgár.” GYŐRFI DÉNES Szabadság (Kolozsvár), 2013. február 24.Meggyalázták Wass Albert marosvécsi síremlékétIsmeretlen tettesek meggyalázták Wass Albert marosvécsi síremlékét – adta hírül vasárnap internetes oldalán a Krónika napilap. A Krónika híradása szerint a tettesek lefeszítették és ellopták a marosvécsi Kemény-kastély kertjében álló sziklára erősített, az író portréját ábrázoló bronzplakettet, a földre dobálták és összetaposták a piros-fehér-zöld szalagos koszorúkat. Az esetre szombat délután derült fényt, amikor a Wass-hagyatékot és a sír ápolását vállaló Bartha József holtmarosi lelkész fia magyarországi vendégek társaságában ellátogatott az emlékhelyhez. Két év alatt másodjára gyalázták meg az író sírját. Először 2011 áprilisában lopták el a Hunyadi László szobrászművész által készített bronzplakettet. Ezt azonban egy adománygyűjtő akció nyomán még abban az évben sikerült pótolni. „Belefáradtam ebbe a hercehurcába, és úgy döntöttem, hogy többé nem helyezem vissza a bronzplakettet. Helyette fekete márványt illesztünk a sziklakőre, és akkor majd kiderül, hogy színesfém tolvajok, vagy közönséges gaztevők garázdálkodnak a sírnál” – mondta Bartha József. A lelkész megemlítette, korábban a rendőrség színesfém tolvajoknak tulajdonította a rongálást. Hozzátette, ezt ő sem zárja ki, de valószínűbbnek tartja, hogy a síremléket az utóbbi hetek felforrósodott magyarellenes hangulatában levők gyalázták meg. marosvasarhelyi.info Erdély.ma, 2013. február 28.Márványlap kerül Wass Albert bronzplakettje helyéreHétfői lapszámunkban adtunk hírt arról, hogy ismeretlen tettesek újra meggyalázták Wass Albert síremlékét. A marosvécsi Kemény- várkertben található kősírról ismét eltűnt az író portréját ábrázoló bronzplakett, a piros-fehér-zöld koszorúkat pedig földre dobva találták a magyarországi vendégek, akik a Wass-hagyaték, illetve a sír gondozását felvállalt Bartha József holtmarosi lelkész fia kíséretében látogattak el az emlékhelyre. A plakettet 2011 áprilisában lopták el először, az elkövetőket azóta sem sikerült azonosítani a rendőröknek. – Lehet-e tenni valamit annak érdekében, hogy a jövőben ne ismétlődjön meg az eset? – kérdeztük ottjártunkkor Ördög Ferenc marosvécsi polgármestert és Bartha József lelkipásztort. – Magánterületről lévén szó, az önkormányzat semmit sem tehet. Korábban elhangzott olyan javaslat, hogy be kellene keríteni az emlékhelyet, de, mint mondtam, ez nem tartozik a mi hatáskörünkbe. A sír őriztetése csak úgy oldható meg, ha egy személyt külön erre a feladatra alkalmaznak, de ez ügyben sem járhatunk el – mondta a községgazda, aki szerint valószínűleg színesfémtolvajok ismételték meg a 2011-ben elkövetett bűncselekményt. – A Kemény-kastély és a kastélykert Marosvécs híressége, évente körülbelül 4000–5000 turista keresi fel az emlékhelyet, nyáron 4-5 kirándulóbuszt is látni ott – tette hozzá a polgármester. Veszélyben a hamvak – Nyomokat nem lehetett látni a kő körül. Két hete járt ott egy ismerősöm, akkor még helyén volt a bronzplakett. A sírgyalázók valószínűleg hátulról, a főútról hatoltak be a várkertbe – mondta a holtmarosi lelkész, aki a két évvel ezelőtti tapasztalatok után nem tett panaszt a rendőrségen, az illetékes hatóság viszont több ízben is felkereste nyilatkozattevés végett. Bartha József leginkább amiatt aggódik, hogy Wass Albert hamvai ki vannak szolgáltatva az ártó kezeknek, a bronzplakett eltávolítása után keletkezett rés miatt ugyanis egy nagyobb ütéssel már kárt lehet tenni a kőben, és hozzá lehet férni az író földi maradványaihoz. Ennek elkerülése érdekében már jövő héten elhelyezik az elmúlt napokban megrendelt fekete márványtáblát a plakett helyén. A holtmarosi lelkész szerint nem valószínű, hogy etnikai indítéka van a sírgyalázásnak, a helikoni asztalnál lévő piros-fehér-zöld zászlóban ugyanis nem tettek kárt a garázdálkodók. – A bronznak értéke van, ez lehet az ügy mögött. Ha viszont a márványtábla is megsérül, egyértelműen magyarellenes tettről lesz szó – fejtette ki a lelkipásztor. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely), 2013. május 21.Ösztönzött alkotók ünnepeCommunitas-gála maratoni számmal Negyvenkét fiatal alkotóval bővült múlt pénteken az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány ösztöndíjasainak tábora. A tizenegyedik díjátadó gála – melynek újra a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színpada adott otthont – a megszokott forgatókönyv szerint a képzőművészet és fotográfia kategóriában kitüntetett pályázók kiállítás- megnyitójával indult. – Milyen érzés kortársművészeti produktumokról ítéletet mondani, mennyire nehéz megállapítani, hogy egy festmény vagy egy szobor méltóbb-e az elismerésre, a kreativitás vagy a mesterségbeli tudás javára mozdul-e el a mérleg nyelve? – ezt fejtegette a pár perces tárlatnyitón Bartha József képzőművész, az ösztöndíjbizottság tagja, aki szerint akkor igazán jó egy alkotás, ha mindkét erény felfedezhető benne. – Úgy gondolom, hogy találunk itt olyan fiatal művészeket, akik ezt az egységet létre tudták hozni – összegzett a méltató. – A Communitas Alkotói Ösztöndíj első évében, 2003-ban tizenkét, egy esztendő múlva huszonegy pályakezdő tehetség vehette át a díjat, az idei negyvenkettes maratoni szám, egy évben sem volt ennyi ösztöndíjasunk – mondta gálanyitó beszédében az est házigazdája, Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója. Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy mekkora tömegeket érint ez a pénzbeli támogatással járó kitüntetés. – A Kultúrpalota 170-180 férőhelyes, tizenegy esztendő alatt pedig 377 alkotó kapott ösztöndíjat, így, ha minden korábbi díjazott itt lenne, több mint százan állnának most az előcsarnokban – mondta Markó. – Az elmúlt évtizedekben az volt a cél, hogy szabadon közlekedhessünk, otthon lehessünk egy közös Európában. (...) Most azt kell megvalósítanunk, hogy itthon is otthon legyünk – tette hozzá az ösztöndíjbizottság elnöke, majd olyan személyiség megidézésével támasztotta alá gondolatait, mint Kós Károly, Bethlen Gábor, Dsida Jenő, akik olyan sajátos erdélyi értékeket képviselnek, amelyeket máshol nem lehetett volna megteremteni. Ezt követően Gáspárik Attila egyenként szólította színpadra az idei nyerteseket. Film és televízió kategóriában Bántó Csaba Szabolcs, Keresztes Péter, Pálfi-Horváth Ernő- Áron, Pünkösti Laura, Ugron Réka és Zágoni Bálint, irodalom kategóriában Csuszner Ferenc, Fischer Botond, Jobb Boróka, László Szabolcs, Nagy Zoltán, Papp-Zakor Ilka, Pethő Loránd, Rigan Lóránd és Varga Melinda, képzőművészet és fotográfia kategóriában Csont Zsombor, Fogarasi Hunor, Jánosi Andrea, Koter Vilmos, Kürti Andrea, Miklós Szilárd, Nyiri Dalma Dorottya, Varga Ewald Ervin és Veres Szabolcs, színházművészet kategóriában Balogh Attila, Bertóti Johanna, Boros Kinga-Mónika, Deák Réka, Faragó Zénó, György Eszter, Márton Imola, Puskás László, Vass Csaba, zeneművészet kategóriában Bordos Nagy Kinga Borbála, Csata István, dr. Beke Ferenc István, a Karaván együttes, Koszorús Krisztina Mária, Maksai József, Nagy Éva, Szőcs Kristóf és Visky Péter részesült ösztöndíjban. Az ünnepi együttlét a hagyományhoz híven a tavalyi díjazottak műsorával zárult. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2013. szeptember 30.A Bolyai Alkotótábor munkái leheltek életet a Színház térbeA hét végén szabadtéri kiállítással ért véget a Marosvásárhelyen tizenharmadik alkalommal szervezett Bolyai Alkotótábor. Hazai és magyarországi fotóművészek kinagyított munkái lepték el a Színház teret, végre életet lehelve az átalakítása óta szépen megújult, ám igencsak kopárnak tűnő központi városrészbe. A tábor és az annak kicsúcsosodását jelentő tárlat szervezője, Csegzi Sándor volt alpolgármester, az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság megyei elnöke meg is jegyezte nyitóbeszédében: az önkormányzat már régóta készül élettel és minél több színvonalas rendezvénnyel megtölteni a teret. Szombat délután óta a budapesti Erdei Krisztina, Dezső Tamás, Gábor Enikő, a debreceni Soltész István, a bukaresti Nicu Ilfoveanu, Olivia Mihălţianu és a marosvásárhelyi Fekete Zsolt alkotásai teszik színesebbé a színház épülete és a főtéri buszmegálló közti hatalmas szürkeséget. Utóbbi, aki házigazdaként a tábor szakmai irányítását is vállalta, úgy vélte, nehéz kikerülni ezeket a képeket, hisz a szervezők ezzel az „akadállyal” a fotográfiára, mint művészetre hívják fel a járókelők figyelmét. „Miután eleget tettünk kötelezettségeinknek, munkahelyen voltunk, gyereket neveltünk, szerettünk, kikapcsolódtunk, miután ettünk, dolgoztunk, megöleltük kedveseinket, letettük a horgászbotot, golfütőt, miután imádkoztunk – talán elgondolkozunk egy pillanatra, hogy mi a valóság, mi van mögötte, kik is vagyunk? Lehet, hogy az igazi feladatunk semmi más, mint ezen gondolkozni. A választ nem csak egy könyv oldalain, nem csak egy színházi előadáson, nem csak egy festményen, hanem egy tudatosan elkészített fényképen is kereshetjük” – olvasható Fekete Zsolt, a fényképek mellé kihelyezett eszmefuttatásában. A munkákat értékelve Nagy Miklós Kund cáfolta a száz évvel ezelőtt Budapesten Friedmann Endre Ernő néven született, majd Nyugaton Robert Capaként ismertté vált dokumentaristát és haditudósítót, a múlt század egyik legnagyobb fotósát, aki azt mondta: „ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”. A művészeti író kifejtette, hogy mai technikával már nem kötelező túl közel menni a fényképezett alanyhoz vagy tárgyhoz, ahhoz, hogy jól sikerüljön a kép. De nem elegendő egy drága gép, szükség van jó szemre is. A fotográfia nemzetközi évében szervezett Bolyai-tábor további rendezvényekkel lepte meg a résztvevőket és érdeklődőket. Gimesy Péter budapesti művészettörténész egy vetítés keretében a fotótörténet nagy pillanatait idézte fel, Iosif Király bukaresti műépítész előadótanár A fénykép, az illúziótól a manipulációig címmel értekezett, Bartha József marosvásárhelyi festőművész a konceptualizmus és a fotográfia viszonyát taglalta, míg a kolozsvári Dorel Găină a fotográfia versus transzfotográfia témakörben indított vitát. Továbbá voltak kerekasztal-beszélgetések, vetítések és egy másik kiállítás, amely az Orbán Balázs munkái nyomában elindult Fekete Zsolt „megismételt pillanatait” mutatta be. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2014. február 28.EMKE, a magyar nemzeti öntudat ápolója„Ki a köznek él: annak élni érdemes!” (Szász Károly) Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 1885-ben alakult Kolozsváron, azzal a céllal, hogy ápolja a magyar nyelvet, érősítse a magyar nemzeti öntudatot, kulturális intézményeket hozzon létre és segítse a gazdasági felemelkedést az erdélyi magyar közösség körében. Magyarország szétdarabolása után, az 1920–1940 közötti időszakban, az Erdélyt megszálló hatalom gáncsoskodása miatt az egyesület működése ellehetetlenedett, de az intézmény nem szűnt meg. 1941–1944 között, Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása révén az igában tartott magyar kultúra újra fejlődésnek indult, így az EMKE is szabadon fejthette ki a tevékenységét. A második világháború befejeztével a kommunista berendezkedés és hatalomátvétel után az egyesület nem folytathatta tovább munkáját, 1948–1990 között nem működött. Az újraindulásra 1991-ben adódott lehetőség, április 20-án Brassóban újraalakult az EMKE, beindultak a megyei szervezetek. Az egyesület Maros megyei szervezetének elnöke 2001-ig Szabó György Pál volt, 2001-től 2014 áprilisáig dr. Ábrám Zoltán töltötte be ezt a tisztséget, napjainkban Kilyén Ilka színművésznő megyénk EMKE elnöke. Dr. Ábrám Zoltán volt elnök, jelenlegi alelnök a helyi szervezet gazdag tevékenységéről számolt be lapunknak. „Az EMKE tevékenységeire fordított minden perc és lej sokszorosan megtérült” „Ha egy múltba tekintő rövid összegzést végezve néhány eredményt számba veszek, akkor a következőkről kell beszámolnom: Március 15-én évről évre három helyszínen ünnepel Marosvásárhely magyarsága, kettőt közülük az EMKE hozott létre: Petőfi-plakett a Teleki-házon, Petőfi-szobor a Kossuth és Arany János utcák találkozásánál. Maros megyében 1991 óta immár több mint száz Gyöngykoszorú néptánc-, népdal-, népzene- és népviselet-találkozóra került sor, az EMKE szervezésében. A Don-kanyari emlékmű felállításával nemcsak egy nálunk is elhallgatott tragédiára emlékezünk évről évre, hanem az 577 Maros megyei áldozaton túl minden erdélyi áldozat számára emlékművet emeltünk. A Marosvásárhelyi Napok kulturális eseményeinek a bővítésén, minőségi és nagy tömegeket megmozgató események szervezésén túl – nótaest, testvérvárosi kapcsolatok stb. – tisztelettel emlékezünk több évtizedes kulturális tevékenységet folytató, közművelődés-szervező személyiségekre. Javaslatunkra öt személy vált Marosvásárhely díszpolgárává. Maros megyében elsőkként szerveztünk ünnepi műsort a Magyar Kultúra Napja tiszteletére. A számadatok, az aktivitás, a pénzügyi mutatók azt bizonyítják, hogy nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk: az EMKE Maros megyei szervezetére, annak tevékenységeire fordított minden perc és lej sokszorosan megtérült” – mondta el dr. Ábrám Zoltán. A magyar közösség szolgálatáért Továbbá megtudtuk, hogy az EMKE 2008-tól ünnepli minden év április 12 körül születésnapját – 1885. április 12-én alakult meg az EMKE – valamint az Erdélyi Közművelődés Napját, melynek keretén belül Maros megyei személyiségeket tüntet ki. 2008-tól a következő személyeknek nyújtottak át oklevelet: 2008 Mester Zoltánnak, a szovátai Bernády Közművelődési Egylet elnökének közösségmegtartó, népművelő tevékenységéért. Jenei Sándornak, Szabéd unitárius lelkészének és az egész faluközösségnek a Szabédi László emlékének a megőrzéséért kifejtett tevékenységért. Barabási Attila tanárnak, a kibédi Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért. Lukácsy Szilamér lelkésznek, az erdőcsinádi Gyöngykoszorú-találkozók lelkes szervezőjének. 2009 Nagy Lászlónak, Marosvásárhely unitárius lelkész-esperesének az EMKE működésének támogatásáért. Sinkó András tanárnak, a Cinige és a Picinige ifjúsági-gyermek népi zenekarok megalapításáért és fenntartásáért. Papp György kultúrigazgatónak, a holtmarosi Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért. Hajdó Károly karnagynak, a marosvásárhelyi és marosszentgyörgyi zenei kultúra és kórusmozgalom fellendítésére irányuló tevékenységéért. 2010 Tófalvi Zoltán újságírónak, az EMKE működése elősegítéséért. Szekeres Erzsébetnek, az EMKE társult szervezeteként működő Lórántffy Zsuzsanna Egyesületben kifejtett áldozatos tevékenységéért. Szász Teréz tanítónőnek, a görgényüvegcsűri Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért. Bartha József holtmarosi református lelkésznek, Wass Albert irodalmi és szellemi hagyatékának ápolására irányuló tevékenységéért. Keresztes Géza műépítésznek, a Kelemen Lajos Társaság működése gazdagításáért. 2011 Kovács András karnagynak, a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyeskar, valamint a Psalmus kórus irányítójának. Ötvös József lelkész-esperesnek, a marosvásárhelyi Vártemplomi gyülekezet keretében zajló közművelődési események méltatásaként. Suba Gyöngyi kultúrház-igazgatónak, a néptánc értékeinek a megőrzése érdekében kifejtett erőfeszítéseiért. 2012 Bíró István lelkésznek, a segesvári közművelődési életben való részvételéért. Tóth Sándor tanárnak, közművelődés-szervezőnek, a marosludasi Hajdina néptánccsoport vezetőjének. Demeter József vállalkozónak, a marosvásárhelyi Jazz & Blues Klub működtetőjének. 2013 Gagyi Zoltán közösségszervezőnek, a dicsőszentmártoni és környékbeli közművelődési életben való részvételéért. Both Gyula fotóművésznek, a Marosvásárhelyi Fotóklub elnökének, az egyesület tagjai által elért sikerek méltatásaképpen. 2014 Mezei Ildikónak, a Mustármag közösségben vállalt szolgálataiért. Demeter József lelkésznek, a szászrégeni Diakónia-Ifjúság-Oktatás Háza (DIO-Ház) megálmodójának és megalkotójának. Farkas Miklós tanárnak, a Gaudeamus Alapítvány létrehozójának. Ugyanakkor az EMKE neves személyiségek születésnapját is megszervezi, melynek keretén belül méltatások hangzanak el. Ilyen esemény volt például az idén Asztalos Enikő néprajzkutató, Boros Zoltán televíziós szerkesztő, és Tófalvi Zoltán újságíró-történész születésnapjának ünneplése a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében. A jövőbeni kihívásokkal kapcsolatban Ábrám Zoltán alelnök a következőket mondta: „A civil szférában a közművelődési szervezet megmaradása és fennmaradása minél jobban kibontakozó intézményes kereteket, közművelődési szakembereket, a mai elvárásokhoz igazodó pályázatokat kíván meg. Ezért fontos feladatunknak tekintjük az intézményesülés folytatását, ami az igazi fellendülést jelenthetné, és biztosíthatná a meglevő, sikeresnek bizonyuló programok folytatását, a hagyományos rendezvények megtartását, sőt újabb tevékenységek beindítását is.” kozpont.ro, 2014. április 1.Ünnepelt a "kistestvér"15 éves a Szászrégen és Vidéke című lap Szerdán este a zsúfolásig megtelt radnótfájai új templomban ünnepelték a Szászrégen és Vidéke című helyi havilap fennállásának 15. évfordulóját. A lap a Népújság műszaki munkatársainak segítségével kerül az olvasók elé. Bevezetőként a kiadvány jelenlegi főszerkesztője, Fábián András olvasta fel munkájához kötődő gondolatait, majd Csernátoni József nyugalmazott történelemtanár, az első főszerkesztő a kezdetekről beszélt (fotón). Elmondta, Adorjáni László barátjának sugalmazására döntöttek úgy, hogy helyi lapot indítanak, amelyet az akkor plébános, Pakó Benedek és Márk Endre, az RMDSZ elnöke, valamint Demeter József szászrégeni református lelkipásztor felkarolt, s kerültek olyan lelkes vállalkozók is, akik az ügy mellé álltak. Csernátoni József büszkén mondta, hogy 1570 óta 12 magyar lap létezett Szászrégenben – ez a leghosszabb életű. Majd megköszönte azoknak, akik pénzzel, munkájukkal támogatták, többek között Madaras Péter weboldalszerkesztőnek, pályázatírónak, ifj. Jorga Ferenc laptervezőnek, Bartha József lelkipásztornak, aki a Wass Alapítvány nevében karolta fel a kiadványt, valamint Bartha Károlynak, aki a szászrégeni vállalkozók egyesülete képviseletében járult hozzá a lap megjelentetéséhez. A volt főszerkesztő kifejtette, hiánypótlásként jelent meg a lap, olyan témákat vállalva fel, amelyekről korábban a cenzúra miatt több korosztály lemaradt. Magyarul írhattak a lapban Szászrégen magyar közösségének. Mindenekelőtt politikamentesen: kulturális, egyházi, történelmi, helytörténeti jellegű cikkek jelentek meg. A volt főszerkesztő meghatottan vallotta: munkájával nemzetét szolgálta. Ősz Zoltán volt szászrégeni tanítóképzős diák, jelenleg bergenyei képzőművész, a Szászrégen és vidéke lap olvasóinak hozzászólásaiból idézett. Nemcsak a városban lakók, hanem az elszármazottak is nagyon sok jó véleményt fogalmaztak meg a lapról. A "nagytestvér", a Népújság nevében Vajda György, a lap munkatársa köszöntötte a volt és jelenlegi szerkesztőket, akiket arról biztosított, hogy a megyei napilap továbbra is szívügyének tekinti a Szászrégen és Vidéke megjelenését, hiszen egy közösséget szolgálnak. Az üdvözlőbeszédeket, felszólalásokat követően a lapban megjelent írásokból, versekből olvastak fel a Népszínház Kemény János társulatának tagjai. Közreműködött Géczi János, az ifjúsági zenekar szakreferense és Bondor Anna Renáta ötödikes kisdiák. (erdélyi) Népújság (Marosvásárhely) 2014. április 29.UNITER-gála: Bocsárdi László lett a legjobb rendezőA sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hamletjét színre vivő Bocsárdi László lett a legjobb rendező a Román Színházi Szövetség díjkiosztóján Marosvásárhelyen. Az UNITER-gálán a legjobb díszletért ugyanannak a produkciónak a látványtervéért Bartha József képzőművész vehette át a díjat – adja hírül a maszol.ro portál. A Legjobb Előadás díját a Kolozsvári Állami Magyar Színház „Viktor, avagy a gyermekuralom" című produkciója kapta. Életműdíjat kap Petru Ciubotaru színész, Mihai Măniuțiu rendező, Virginia Itta Marcu színésznő, Anca Pâslaru díszlettervező, Fodor Zénó színikritikus. Leta Popescu és Lucia Mărneanu kapta a debüt-díjat a kolozsvári Ecsetgyárban előadott Parallelért. Megvan az első magyar díjazott: Bartha József képzőművész, aki a legjobb díszlet díját kapta, a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház Hamlet című produkciójának látványvilágát tervezte. Alina Nelega dramaturg, író kapta az év legjobb drámájának járó elismerést, amelyet a román királyi család ajánlott fel. A legjobb férfi mellékszereplő a craiovai Valer Dellakeza lett a Tótékban nyújtott alakításáért. A legjobb női mellékszereplő: Nicoleta Hâncu. A legjobb színikritikusnak Mircea Morariut találta a zsűri. Andreea Gavriliu és Ştefan Lupu a legjobb táncszínházi előadás, a Zic-Zac című produkcióért nyerte el a Román Színházi Szövetség díját. A közönség állva tapsolta Victor Rebengiuc színészt, aki egész életművéért kapott UNITER-díjat. Cornel Răileanu lett a legjobb férfi főszereplő. A legjobb tévéjátéknak járó trófeát a Román Közszolgálati Televízió produkciója, a Hedda Gabler kapta, Dominic Dembinski rendezésében. Alexandra Fasolă bizonyult a legjobb női főszereplőnek. A színésznő a bukaresti Zsidó Színház Yentl című előadásának címszerepét alakítja. A legjobb rendező: Bocsárdi László a Hamlet című előadásért. Marosvásárhely fontos város nemcsak nekünk, hanem a romániai színjátszásnak is – mondta Kelemen Hunor kulturális miniszter, aki nevetést csalt ki a közönségből azzal a kijelentésével, hogy „Én veletek együtt örülök!" A Kolozsvári Állami Magyar Színház Viktor, avagy a gyermekuralom című produkciója lett a legjobb előadás – számol be a maszol.ro. Erdély.ma 2014. április 29.Felvételi- előkészítők a Marosvásárhelyi Művészeti EgyetemenA Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem 2014 májusában ingyenes felvételi- előkészítőket tart a 2014–2015-ös tanévben induló szakokra. A színművészet, teatrológia, látványtervezés, audiovizuális kommunikáció – média szakokra jelentkezők az egyetem Köteles Sámuel utca 6. sz. alatti épületében, a zenetanári szakra jelenkezők a Pálffy-házban (Bolyai utca 12/A sz.) találkozhatnak a szaktanárokkal, akikkel a felvételi-követelmé- nyekről és vizsgarendről konzultálhatnak, a következő beosztás szerint: Színművészet szak (osztály-vezető tanárok: Berekméri Katalin és Harsányi Zsolt), május 4-től a hónap minden vasárnapján délelőtt 10-től mozgásművészet, tánc; 11-től színészet, improvizáció; 13-tól beszédtechnika, versmondás és ének-zene. Tanárok: Harsányi Zsolt, Berekméri Katalin (színészet, improvizáció: május 4., 11., 18., 25., 11 órától); Gyéresi Júlia (beszédtechnika, versmondás: május 4. és 18., 13 órától); Strausz Imre (ének-zenei ismeretek: május 11. és 25., 13 órától); András Lóránt, Kis Luca Kinga, Szőke István (mozgásművészet, tánc: május 4., 11., 18., 25., de. 10 órától). Teatrológia szak (osztályvezető tanár Ungvári Zrínyi Ildikó), május 4- től a hónap minden vasárnapján 10 és 11.30 órától teatrológia és drámaelemzés. Tanárok: Csép Zoltán (május 4.) , Lázok János (május 11., 18.), Balási András (május 25.). Látványtervező szak (osztályvezető tanárok: Jeremiás Bianca és Bartha József), május 4-től a hónap minden vasárnapján 10 órától drámaelemzés és 11.30-tól látványtervezés. Tanárok: Csép Zoltán (május 4.), Lázok János (május 11., 18.), Balási András (május 25.) valamint Bartha József, Dobre Kóthay Judit, Jeremiás Imelda Bianca (május 4., 11., 18., 25.). A drámaelemzés-előkészítőt a teatrológia szakra jelentkezőkkel közösen tartják. Audiovizuális kommunikáció – multimédia szak (osztályvezető tanár: Kós Anna), május 4-től a hónap minden vasárnapján 10 órától. Tanárok: Kós Anna (május 4. és 25.), Szász Attila (május 11.), Jakab Tibor (május 18.). Zenetanári szak (osztályvezető tanár: Elekes Márta-Adrienne), május 9-től minden pénteken 17 órától általános zenei ismeretek, ének-zene tárgyakból. Tanárok: Elekes Márta-Adrienne, Molnár Tünde, Makkai Gyöngyvér, Csíky Csaba, Csíky Boldizsár, Buta Árpád Attila (május 9., 16., 23., 30.; június 6., 13.). Bővebb felvilágosítást telefonon, a 0265/266-281- es telefonszámon, e-mailen a [email protected] vagy mailto:[email protected] címeken, és személyesen a Köteles Sámuel utca 6. szám alatt, az egyetem titkárságán lehet kérni. Honlapcím: https://www.uat.ro. Népújság (Marosvásárhely) 2014. május 10.Hatvanéves a Marosvásárhelyi Művészeti EgyetemDíszdoktori címek adományozásával ünnepelt az intézmény Igazi családi buli volt tegnap délelőtt a Művészeti Egyetem udvarán és a Stúdió teremben. Nem is lehetett másként, hiszen színvonalas, színes produkciókkal, ugyanakkor az alkalomhoz méltó mozzanattal – díszdoktori címek adományozásával – ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját az egyetem. Az udvaron a magyar tagozat II. éves látványtervező szakos hallgatói: Konceptuális Public Art Project (Dobre Kóthay Judit egyetemi adjunktus és dr. Bartha József egyetemi adjunktus tanítványai) interaktív eseménnyel fogadták a belépőket, tulajdonképpen egy üzenőfalat állítottak fel az udvaron, amelyre szavak, betűk, számok és sok minden más felkerült, ami a vizuális alkotás nyelvezetével próbálta ráhangolni a résztvevőket az ünnepre. Aztán a jelt a kezdésre a varroda tetőteréről az I. éves színész szak magyar tagozatának diákjai (dr. Tompa Klára egyetemi docens osztálya) adták meg a Ritmus névjegykártyák testre című produkcióval. Miután a tanárok, diákok, meghívottak a Stúdió terembe vonultak, a "műsorvezetők", dr. Daniela Lemnaru egyetemi docens és drd. Strausz Imre István egyetemi tanársegéd köszöntötték a jelenlevőket. Alina Fabri, a román tagozat II. éves színészhallgatója (dr. Lelia Albu egyetemi docens tanítványa) Elena Cârstea repertoárjából előadta a Nem vagyok tökéletes című dalt, majd dr. Sorin Crisan egyetemi professzor, az intézet rektora szólt a jelenlevőkhöz. A professzor mindenekelőtt tiszteletét fejezte ki azok iránt, akikért létezik az egyetem, a diákok, a tanárok – az utóbbiak, akik családi kötelezettségeik mellett tisztességgel megállják a helyüket a szakma terén és olyan diákokat nevelnek ki, akik bárhol a világban öregbíthetik az intézmény hírnevét. Kiemelte az intézmény végzettjei, oktatói, Bocsárdi László, Alina Nelega és Bartha József nevét, akit nemrég az UNITER is díjazott. A "születésnap" alkalom arra is, hogy a szakterületen kiemelkedő tevékenységet kifejtő személyiségeket is kitüntessenek. Bejelentette: az egyetem szenátusának döntése értelmében díszdoktori címet adományoznak dr. David Esrig egyetemi professzornak, rendezőnek és Kovács András Ferenc költőnek, aki 23-án veszi majd át a díjat. A rektor rövid laudációt mondott a költőről, akit a Forrás nemzedék alkotójaként az egyik legnagyobb kortárs magyar költőként emlegetett. A rektor beszédét követően Razvan Bogdanescu zongorakíséretével Teodora Santean III. éves zenepedagógia szakos hallgató Gary Jules Mad World és Tory Amos Cornflakes Girl című zeneszámait adta elő, majd a magyar tagozat II. éves színészhallgatói (dr. Gáspárik Attila egyetemi professzor tanítványai – Strausz Imre zenei vezető) Alan Menken Szépség és szörnyeteg musicaljéből idéztek igen sajátos stílusban és előadásmóddal. Az ünneplőket dr. Kós Anna egyetemi docens, dékán magyar és román nyelven köszöntötte. Beszédében kifejtette, ma nemcsak az egyetem születésnapja van, hanem az Európa-napot is köszöntjük, és a holokausztra is emlékezünk. Szimbolikus e hármasság, hiszen a művészet a legáltalánosabb foglalkozás a világon, amelynek nincsenek földrajzi határai, nem függ nemzetektől, bőrszíntől vagy egyéb megkötésektől. A 68 évvel ezelőtt Kolozsváron megalakult színművészeti intézet magyar karát azzal a céllal hozták át 8 évvel később Marosvásárhelyre, hogy elsorvasszák. De az ellenkezőjét érték el: az intézet megpezsdítette a város művelődési életét, és ahogy 100 évvel ezelőtt a Kultúrpalota megépítésével is történt, a közönség, az érdeklődők, az elit felzárkózott az értékteremtő intézet mögé – foglalhatnánk össze a dékán asszony gondolatait, aki fel is konferálta diákjait. A multimédia szakos hallgatók két színvonalas, nemzetközi versenyen díjazott rövid kisfilmjét tekinthették meg a teremben levők. Aztán a színpadot a magyar tagozat III. éves koreográfia szakos hallgatói (Deák Orsolya, Gothard Veronika, Nagy Orsolya, Márton Rita – drd. András Loránd egyetemi adjunktus tanítványai) charleston tánccal, míg a román tagozat II. éves hallgatói (Andra Marian és Cristian Tomsa – drd. Cristina Iusan egyetemi tanársegéd diákjai) szerelmi történettel "forrósították" fel a színpadot. A táncprodukció után dr. Oana Leahu, a román tagozat dékánja lépett a pulpitushoz. Önvallomással kezdte: számára minden nap ünnep, az is, amikor a folyosókon szerepeiket tanuló diákokkal találkozik, vagy amint valamelyik darab betanulásának "zaja" árasztja el az épületet. Mindez tükrözi azt a szellemiséget, szellemi műhelyt, ami meghatározza az intézményt, s amely értelmet ad a mindennapoknak is. A II. éves zenepedagógia szakos hallgatók (tanáruk drd. Buta Árpád egyetemi gyakornok) a Zorro álarca című film zenéjéből, valamint A. L. Webber: Az operaház fantomja című musicaljéből adtak elő egy-egy dalt. Újabb ünnepélyes mozzanat következett. Miután az egyetem szenátusa színpadra vonult, dr. Sorin Crisan rektor laudációt mondott dr. David Esrigről. A Haifában született, 1938 és 1973 között Romániában élő rendező az ország egyik legnagyobb színházi személyisége volt, mígnem előadásait, filmjét betiltotta az akkori hatalom. Kivándorolt Németországba, ahol több egyetemen oktatott, díszdoktori címet nyert el, és saját színházi és filmakadémiát indított el. Az egzisztencialista színház jelentős európai képviselője, aki külön formanyelvet teremtett és oktat. Számos színháztörténeti rendezése, alkotása van szerte a nagyvilágban. Miután a kitüntetett professzor átvette az oklevelet és a palástot, művészetéről, a színházról beszélt. A színházművészet a költészet legmagasabb formája, mondta, amely fikciót jelenít meg, úgy, hogy az valós, megélhető, s ezáltal tulajdonképpen kiegészíti a valósról, az igazságról alkotott értelmezést. Tulajdonképpen ebben nyilvánul meg az egzisztencialista színház is – mondta a professzor, akit a diákok még tegnap egy közvetlenebb találkozás során részletesen is meghallgathattak. A díszdoktoravatás után a magyar tagozat III. éves bábszínész hallgatói (osztályvezető tanár dr. Máthé Lőrinczi Rozália egyetemi adjunktus) Robert Lopez és Jeff Marx Avenue Q című bábmusicaljéből adtak elő egy jelenetet. Majd a magyar tagozat I. éves színészhallgatói (dr. Tompa Klára egyetemi docens osztálya) A zenés ritmusnévjegykártyák kockára című produkcióval zárták a rendezvényt. Az esemény részeként délután a várban a Művészeti Egyetem diákjai a holokausztnapra emlékeztek egy különleges műsorral, amelyet Ozvald Enikő II. éves mesterképzős színművészhallgató Vajda György. Népújság (Marosvásárhely) 2014. június 7.Wass Albert-szobrot avatnak SzovátánJúlius 8-án, pünkösdvasárnap 14 órakor Szovátán, a Sómező utca 67. szám alatt Wass Albert-szobrot avatnak – tájékoztatták szerkesztőségünket a szervezők. Az ünnepségen részt vesz Bartha József holtmarosi református lelkipásztor és Kozsik József színművész. A szobrot Miholcsa József készítette. Társszervező a HVIM marosvásárhelyi szervezete. Közlemény. Erdély.ma 2014. június 9.Wass Albert-szobrot avattak SzovátánÚj emlékhellyel gazdagodott a Wass Albert-kultusz, ezúttal Szovátán avattak mellszobrot. Tóth Ferenc szovátai lakos saját ingatlanában ajánlott fel helyet erre a célra. Nemcsak helyiek gyülekeztek a Sómező utcai magánterületnél június 8-án, vasárnap, hanem a csíksomylói búcsúról visszatérő balassagyarmati turisták is ünnepelni álltak meg. „Wass Albert olyan gyökerekkel rendelkezett, amelyek életében soha nem tudtak elhalni. Olyan irodalmi értéket képviselő személyiségről emlékezünk, aki műveivel bizton került a világirodalom nagyjai közé, bárki olvassa bármelyik művét bármilyen fordításban, Wass ott van az írók első sorában a világon” – mondta Kozsik József színművész a rendezvény megnyitóján. A tömegben ott voltak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Jobbik Magyarországért Mozgalom marosvásárhelyi szimpatizánsai is, de az Erdélyi Magyarok Ausztriai Egyesülete tagjai is érdemesnek találták eljönni Szovátára. Wasstól is, tőlünk is félnek Kozsik József szavalata mellett a marosvásárhelyi származású, Stockholmban élő Publik Antal adta elő az Adjátok vissza a hegyeimet című „kiáltást”, majd Bartha József, a Czegei Wass Alapítvány elnöke lépett mikrofonhoz, és olyan dolgokat mesélt Wass Albertről, amelyeket a nagyközönség kevésbé ismer. Felesége nagymamája, Éltető Mária és Wass között egykor „dühöngött a szerelem”, őróla mintázta az író a funtineli boszorkány, Nuca arculatát. De nem rejtette véka alá elégedetlenségét Bartha József, amiért elnyomott, gyarmatosított, másodrendű állampolgárként kezelnek minket ebben az országban, mert nemcsak Wass Alberttől, hanem tőlünk is félnek: olyan dolgokat tanultunk újra Wass műveivel, amelyeket igyekeztek „kiszárítani” belőlünk. A magyarságot halálra ítélték, de nem halt meg, mert halhatatlanságra és a világ megmentése hivatott el. Jó szándékkal keresve egymást megtalálja magyar a magyart – figyelmeztetett Batha, aki arra is rámutatott: Wass Albertet csak a román hatóságok tartják háborús bűnösnek, az amerikai katonai és titkosszolgálatok is átvizsgálták őt, de bűntelennek találták, fia a West Point katonai akadémián tanulhatott és az amerikai hadsereg nyugalmazott tábornoka. A műkő mellszobrot készítő Miholcsa József művész, huszár alezredes azt a hat évvel ezelőtti pillanatot idézte fel, amikor iskolatársa, Tóth Ferenc felvetette egy szobor készítésének gondolatát. A most felállított mű fiatal katonatisztként, bajusszal ábrázolja Wass Albertet, aki „itt van közöttünk”. A városé lehetne a szobor A leleplezett alkotást Bajkó Norbert szovátai katolikus segédlelkész és Bartha József holtmarosi református lelkész szentelte fel, illetve áldotta meg. Az ember úgy tud megmaradni, ha ráfigyel mindenkire és nem tekint el gyökereitől – intett Bajkó, míg Bartha úgy véli: az összetartozás gyümölcseként ez a terület hamarosan búcsújáró hely lesz, ahová ünnepelni, emlékezni vagy egy csendes imára érkeznek közeliek és távoliak. A szobrot megrendelő, illetve saját épületében annak helyet adó Tóth Ferenc művész Wass Alberttel együtt félti a magyar földet, és hazaárulóknak tartja mindazokat a szovátaiakat, akik birtokaikat idegeneknek adják el. A szovátai városvezetőknek viszont azt üzeni: Wass Albert szobra nemcsak az övé, ezért azt szeretné, ha közterületre kerülne. Amennyiben a városháza méltó fogadója lesz és méltó helyet talál, a szobrot a városnak adományozza. A saját pénzén készíttetett Wass-szobor után Tóth Ferenc Horthy Miklósnak is emlékművet szeretne készíttetni, és ezennel gyűjtést is hirdetett erre a célra. „Egyre többen vagyunk” Bartha József számára megelégedettséget és örömet jelent a szovátai szoboravatás, azt jelenti, hogy a Czegei Wass Alapítvány nem maradt egyedül, Pakó Benedek plébános sem maradt egyedül a Wass-szobor meghurcoltatott mivoltával. Bartha meghajtja fejét Tóth Ferenc bátorsága és szoborállító akarata előtt. „Boldog vagyok, hogy most már többen vagyunk, akik a nemzetért, önmagunkért, Wass Albertért teszünk, aki megérdemli hogy emléket állítsunk. Hogy végre ne csak a szívünk mélyén állítsunk emléket, hanem ilyen kis helyeken is megálljunk, meghajoljunk egy olyan ember emléke előtt, aki minket, mint nemzetet nagyon sokkal ajándékozott meg meg könyveivel, tanításaival, írásaival” – nyilatkozta portálunknak Bartha József, a Czegei Wass Alapítvány vezetője. Gligor Róbert László. Székelyhon.ro 2014. július 15.Felkészítők hete......a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen Mint arról korábban is beszámoltunk, ez évben is ragaszkodik régi hagyományához a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem: a magyar művészeti karon e hónap 21-e és 26-a között esedékes felvételi vizsgák előtt egy hétig intenzív felkészítőket tartanak a jelentkezőknek. E rendezvényeknek kettős célja van: egyrészt valóban segítség a felvételizni kívánóknak felkészülésükben, másrészt betekintést enged az intézmény oktatási rendszerébe, tantárgyaiba, sejteti a sikeres vizsgához szükséges kívánalmakat. Az intenzív felkészítők hete tegnap kezdődött, és e hét szombatjáig, július 19-ig tart. A jelentkezők a www.szini.ro honlapon megtalálják a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok listáját – mi is közzétettük ezt egy korábbi lapszámunkban –, az alábbiakban pedig a felkészítők programját közöljük. Ami az alapképzést illeti, a színész szakra jelentkezőknek hétfőtől péntekig, a Köteles Sámuel utcai egyetem 26-os számú termében délelőtt 10 órától tart felkészítő képzést Berekméri Katalin és Harsányi Zsolt. A látványtervező szakra felvételiző leendő hallgatók ugyancsak hétfőtől péntekig, délelőtt 10 órától vehetnek részt Bartha József, Dobre-Kóthay Judit és Jeremias Bianca Imelda felkészítő óráin az intézmény Kemény-termében. A teatrológia szakra jelentkezőknek az egyetem 33-as termében délelőtt 10 órától tart felkészítőt Balási András (kedden) és Ungvári Zrínyi Ildikó (csütörtökön és pénteken). Akik az audiovizuális kommunikáció-multimédia szakra szeretnének felvételt nyerni, azok az intézmény 36-os termében délelőtt 10 órakor vehetnek részt Jakab Tibor (kedden) és Kós Anna (szerdán, csütörtökön és pénteken) felkészítő óráin. A zenetanár szakra felvételizők számára a felkészítő reggel 9 órakor kezdődik: kedden Molnár Tünde, szerdán Benedek Tibor Magor, csütörtökön Csíky Boldizsár, pénteken Makkai Gyöngyvér és szombaton Buta Árpád készíti fel őket a vizsgára. Ami a magiszteri képzést illeti, teatrológia- impresszárió (művelődésszervezés) szakon ma (kedden) 17 órakor Balási András, szerdán 17 órakor pedig Kuti Csongor foglalkozik a felvételizőkkel. A drámaírás szakra jelentkezők pedig az alapképzéses teatrológia szakra felvételizőkkel közösen vehetnek részt a felkészítőkön, az egyetem 33-as termében, ma, csütörtökön és pénteken délelőtt 10 órától. További információk a www.szini.ro honlapon, a [email protected] címen, illetve a 0265/266-281-es telefonszámon láthatók, kérhetők. Knb., Népújság (Marosvásárhely) 2014. november 27.A romániai magyar kortárs képzőművészet jövőjéről tanácskoznakSzakmai tanácskozást hívott össze Kolozsváron a romániai magyar kortárs képzőművészet jövőjéről az RMDSZ kezdeményezésére létrejött Kulturális Autonómia Tanács (KAT). A beszélgetés vitaindítóját Damokos Csaba, a Romániai Képzőművészeti Szövetség háromszéki fiókjának elnöke készítette elő a KAT felkérésére. Damokos Csaba összegezte a kortárs képzőművészet előtt álló nehézségeket, majd elmondta: fontos egy olyan feltételrendszer kialakítása, amelyben a művész hivatásának tud élni, és mindez egyidejűleg a megélhetését is biztosítja. „A kultúra terén talán az új, járatlan utakat kereső, kísérletező kortárs kultúra támogatása a legfontosabb, valamint egy olyan befogadó közeg kialakítása, amely értékként kezeli a 21. század kulturális törekvéseit”– hangsúlyozta a tanácskozáson Székely István, a KAT elnöke. A marosvásárhelyi B5 Stúdió vezetője, Bartha József szerint nagyon fontos lenne a művészetszervezők, valamint a kurátorok pályázati úton való támogatási feltételeinek megteremtése, ugyanakkor szakítani kellene azzal a gyakorlattal, amely nem számol a képzőművészek honoráriumával. Kispál Attila, a sepsiszentgyörgyi MAGMA kiállítótér munkatársa a vizuális nevelés fontosságát emelte ki. „Ha a kortárs művészeteket értő, azt befogadó közönséget szeretnénk, ennak alapját a középiskolában kell megteremteni, a teljes középiskolai hálózatot értve ez alatt” – fogalmazott a háromszéki képzőművész. Kolozsi Tibor, a Barabás Miklós Céh elnöke egy olyan, kortárs művészetekre összpontosító gyűjtőportál létrehozását szorgalmazta, amely megkönnyítené a művészetek iránt érdeklődő közönség tájékozódását. „Különböző művészeti ágakban tevékenykedünk, gyakran térben is távol egymástól, ezért szükség van egy olyan portálra, amely kapocs lehet a művészek között, és nyitott célközönségük számára is” – mutatott rá. Krónika (Kolozsvár) 2015. április 21.Vetített képek díszletelemként – Bartha József-könyvbemutató VásárhelyenA díszlettervező és a színpad, a képzőművészet és a modern technika kapcsolatáról szól többek között a marosvásárhelyi Bartha József Videó és spektákulum című könyve. A képzőművészt festői, grafikusi munkái mellett videoinstallációi tették ismertté. Díszlettervezőként a nyolcvanas évektől dolgozik. A Videó és spektákulum című könyv tulajdonképpen a szerző doktori dolgozata, amely elsősorban a videokép romániai magyar színházi terekben való megjelenésével foglalkozik, de olyan témákat is érint, amelyek külön-külön is megérnének egy kötetet. Például a 80-as évek Romániájában dúló videózási őrületre is kitér a könyv. A hétvégi marosvásárhelyi könyvismertető elején az érdeklődők egy-egy pohár szilvapálinkát és könyvlapokba csomagolt tökmagot kaptak. A pálinkát egyszerre hajtották fel Irsai Zsolt képzőművész, művészetpedagógus emlékére, aki alkotótársa és jóbarátja volt Bartha Józsefnek, és aki néhány éve váratlanul hunyt el. Bartha József vizuális művész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója 1960-ban született Székelyudvarhelyen. Marosvásárhelyen érettségizett a művészeti középiskolában, majd Kolozsváron szerzett diplomát a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. Elmesélte, egyetemi évei után a dicsőszentmártoni üveggyárba került reklámgrafikusként és dizájnerként, vagy ahogy ott mondták: „inginer artist”-ként. Ötévnyi „festegetés” után változtatott és kilépett az „objektív művészet irányába”, különböző tárgyaknak adott új funkciót, például az ócskapiacon vásárolt cilinderből „formázott vászon” lett, megtéve ezzel az első lépéseket az installáció felé. Ungvári Zrínyi Ildikó, az egyetem tanára a méltatás helyett inkább a párbeszédet választotta, pályájáról, művészetéről, színpadi munkáiról faggatta a szerzőt, akinek könyve megjelenéséhez színházi alkotótársai, Bocsárdi László rendező, Sebesi Sándor videoművész, Barabás Zsolt fotográfus is hozzájárultak. Bartha József saját bevallása szerint nem akart díszlettervező lenni, első színpadi díszletét mégis akkor készítette, mikor még középiskolásként az egyetemre készült. Szász Zsolt, vagy ahogy barátai szólították, Szesz Joe kérte fel, hogy Kocsis István Tárlat az utcán című darabjának színreviteléhez találjon ki valamit. A képzőművészet nélkül számára nem létezne a díszlettervezés sem – vallotta be a könyvbemutatón Bartha, aki szerint a kettő szorosan kapcsolódik egymáshoz, kölcsönösen segíti, ösztönzi egymást. Díszlettervezőként több száz előadás látványvilágát alkotta meg, tavaly a legrangosabb hazai színházi kitüntetést, az UNITER-díjat vehette át Marosvásárhelyen. Krónika (Kolozsvár) 2015. május 18.Felelősség és értékteremtésÁtadták a Communitas alkotói ösztöndíjait Ünnepélyes esemény színhelye volt péntek délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza. Itt adták át a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Communitas Alapítvány immár hagyományos, alkotói ösztöndíjait. Az idén 42 fiatal, 35 év alatti, az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zeneművészet, a színházművészet, a film és atelevízió területén pályázó alkotó részesült az egy évre szóló, havi lebontású ösztöndíjban – a pályázóknak az erdélyi magyar kultúra valamelyik kiírt ágazatához kapcsolódó éves alkotói tervezetet vagy előadói elképzelést kellett benyújtaniuk. A díjiosztó ünnepségre délután 4 órától került sor, a gálát a Moonfellas nevű formáció, Kiss Levente, tavalyi díjazott zenész együttesének rövid koncertje nyitotta meg, majd az est házigazdájaként, az ösztöndíjbizottság tagjaként Gáspárik Attila szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, a Communitas Alapítvány tizenharmadik alkalommal osztja ki ösztöndíjait, amelyekben az RMDSZ jóvoltából idén 42 fiatal alkotó részesülhetett. Az elbíráló bizottság tagjai – a házigazda mellett Markó Béla, Béres András, Bocsárdi László, Bogdán Zsolt, Csíky Boldizsár, Márkos Albert, Vannai István Zsolt, Balázs Imre József, Gálfavi György, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, László Noémi, Bartha József, Kolozsi Tibor, Részegh Botond, Sipos László, Berszán-Árus György és Schneider Tibor – mindannyian társadalmi munkaként vállalták el a feladatot, közöttük több olyan alkotót is találunk, akik annak idején maguk is részesültek az ösztöndíjban. Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke hozzátette: ezelőtt 13 évvel 12 alkotó nyert alkotói ösztöndíjat, idén harminccal többen. – Ez egyértelműen bizonyítja, hogy nem csak elindítottuk a támogatást, hanem kiemelten fontosnak tartottuk, hogy növeljük a díjazottak számát. Az egy éven át folyósított, havi majdnem 800 lej számukra komoly egzisztenciális könnyebbséget jelent, ugyanakkor évről évre komoly vita folyik arról, hogy mit és hogyan kellene változtatni. Idén arról folyt a vita, hogy ma, amikor a mi közösségünk is mozgékony, mi az az erdélyiség, ami állandó kritériumot képezhet? Miért fontos ez az összmagyarság szempontjából? Azért, mert ez gazdagító tényező: létezik olyan erdélyiség – például a Kós Károly vagy a Bánffy Miklós erdélyisége –, amely hozzáad az egységes magyar kultúrához. Nekünk ezzel szemben van olyan felelősségünk, amelytől nem tekinthetünk el. De van-e a fiatal alkotónak felelőssége a közösségével szemben? Úgy gondoljuk, hogy minden értelmiséginek felelőssége van azzal kapcsolatosan, ami körülötte történik. Ugyanakkor a társadalomnak is felelőssége van velük szemben. Főleg ha kiszolgáltatjuk őket a politikának – az RMDSZ és a Communitas Alapítvány próbálja úgy intézni az ösztöndíjak sorsát, hogy ezt is szem előtt tartja: alárendelt művészekre nincsen szükségünk, szabad alkotókra igen. Ehhez kívánok elsősorban saját magunknak továbbra is felelősségérzetet – mondta köszöntőbeszédében Markó Béla, majd a 2015-ös Alkotói Ösztöndíjak nyerteseinek díjazása következett. A filmművészet és televízió területén díjazottaknak Schneider Tibor, az irodalmi ösztöndíjakat elnyerőknek Gálfalvi György, Kovács András Ferenc és Karácsonyi Zsolt, a színházművészeti ösztöndíjasoknak Béres András, a vizuális művészetek terén pályázó nyerteseknek pedig Bartha József adta át a díjakat. Az est további részében Daragics Bernadette, az Osonó Színházműhely tagja, tavalyi díjazott színművész olvasta fel Láng Orsolya irodalmi ösztöndíjas Költőszobor jelen című versét, majd tárlatnyitó vette kezdetét: a vizuális művészetek kategóriában tavaly díjazott képzőművészek munkáit állították ki a Stúdió Színház előcsarnokában, ezen alkotásokat méltatta Sipos László festőművész, grafikus, a bizottság tagja. – A jelenkori képzőművészeti megnyilvánulásokat három részre osztom: divat, árutermelés és tradicionális értékteremtés. Az elsőre nem vesztegetnék szót, mert a divat megy ki leghamarabb a divatból. A másodikkal kapcsolatosan megjegyzem, hogy ma már nincsenek izmusok, értéktelen világban élünk, amelyben a galériák döntenek. Ami az értékteremtést illeti, értékteremtés az, amit a több évezredes képzőművészet létrehozott – olyan párbeszéd alkotó és alkotás között, amely megérinti a nézőt, olyan munka, amelyben a festék anyaggá, érzéssé alakul. A művésznek a föld iránt is, ahol él és a kor iránt is, amelyben alkot, felelőssége van: a képzőművészet meghatározza a kort, amelyben létezik. Nagyszerű dolognak tartom az alkotói ösztöndíjat, amely lehetőséget ad a kiteljesedésre – mondta Sipos László, majd a díjátadó gála további részeként a 2014-es irodalmi, zenei és színházi ösztöndíjasok közreműködésével, a film és televízió kategóriában díjazottak munkáinak rövid vetítésével folytatódott. Az ösztöndíjbizottsághoz idén beérkezett 214 pályázatból 42 részesült pozitív elbírálásban. Az ösztöndíjasok névsora a következő: Bartincki Tamara, Besenyei Katalin, Borsos Tünde Krisztina, László Barna, Pálfi Kinga, Varró-Bodoczi Zoltán (film és televízió), Adorjáni Panna, Bálint Tamás, Horváth Előd Benjámin, Márkus András, Muszka Sándor, Serestély Zalán, Szabó Ádám, Székely Örs, Visky Zsolt (irodalom), Barabás Réka, Bende Sándor, Czikó Juliánna, Fekete Lovas Zsolt Sándor, Marosán Csaba-László, Ruszuly Ervin, Sándor Annamária, Szűcs Ervin, Váróterem Projekt (színházművészet), Barabás Szabolcs, Cabuz Andrea, Fazakas Noémi, Ferencz Zoltán, Gagyi Botond, Gáspár Szilárd Miklós, Hotykai Evelin, Madaras Péter, Tivadar Andrea (vizuális művészetek), Ábrám Endre–Veress Gáspár, Gergely Zoltán, Munkácsi Dóra Krisztina, Potyó Béla István, Pozsár Róbert, Sándor Csaba, Tasi Nóra, Toró Árpád, Török-Gyurkó Áron (zeneművészet). knb Népújság (Marosvásárhely) 2015. augusztus 10.Zászlót szentelt a Hazajáró Honismereti és TuristaegyletVárják az új tagokat Bár a Duna TV Hazajáró című honismereti és turisztikai műsorának szerkesztői és a rajongók kezdeményezésére aHazajáró Honismereti és Turistaegylet idén április 3-án alakult meg Budapesten, az első Kárpát-medencét is átfogó eseményére július 31-e és augusztus 1-e között a Pilis hegységben levő Csobánkán került sor, amikor a Böjte Csaba testvér által támogatott Prohászka Ottokár Élet Házának udvarán tartott rendezvényen felszentelték az egylet zászlaját, és a kezdeményezők mellett jelen levő Kárpát- medencei tagok, érdeklődők arról döntöttek, hogy mozgalommá bővítik ki a tavaszi kezdeményezést. Az alapítók, Erdélyi Rudolf, Farkas Zoltán, dr. Gyimesi Kende, Jakab Sándor, Kenyeres Oszkár, Molnár Roland, Moys Zoltán, Schödl Dávid, Thuma Róbert, dr. Tihanyi István és Vándor Attila közös meghívására július 31-én, pénteken a csobánkai gyerekotthonba érkeztek azok, akik a Hazajáró műsor szerkesztőit barangolásuk útján segítették, együttműködtek a stábbal annak érdekében, hogy sikeres legyen a Kárpát-medence szépségeit, kulturális örökségét és természetvédelmi értékeit népszerűsítő műsor. Az egybegyűltek pénteken ismerkedő szabad programon vettek részt, majd dr. Thuma Róbert elnök vezetésével vasárnap a település melletti Oszoly csúcsra kirándultak. A zászlószentelési ünnepség 10 órakor kezdődött. Többek között felszólalt Bartha József holtmarosi lelkipásztor, a Czegei Wass Alapítvány elnöke, aki az összefogás jelentőségéről beszélt. A Kárpát- medence magyarjainak egységét, a sokakat összefűző baráti köteléket említette beszédében Moys Zoltán, a turisztikai magazinműsor rendezője, forgatókönyvírója, az egylet egyik alapítója. Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor, a Hazajáró "túrázói", a Magyar Televízió Rt. műsorigazgatója a 127 adást megért műsorról beszélgettek. Jó hír, hogy az állami televízió képviselője azt ígérte, 260 adásig finanszírozzák a barangolást. A hivatalos felszólalásokat követően az otthon udvarán "spontán ötletbörze volt", ahol a jelenlevők elmondták véleményüket arról, hogyan lehet a mozgalmat fellendíteni. Többek között elhangzott az is (Székely László – Marosvásárhely), hogy évente az "elszakadt" régiókban is lehetne találkozókat szervezni, ahol alkalmat teremtenének arra, hogy a természetjárásban otthonosan mozgók kicseréljék tapasztalataikat, egymásnak ajánljanak barangolásra alkalmas helyeket. Délután ökumenikus istentisztelet keretében a zászlót Böjte Csaba atya, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője szentelte meg, majd a jelenlevők az összetartozás jelképeként hársfákat ültettek. Erdélyből nemcsak Marosszékről, hanem többek között Csíkszékről, Máramarosból, a Zsil völgyéből is voltak résztvevők. Megyénkből Bartha Józsefen kívül Suba Gyöngyvér Nyárádszeredából, Varga Sándor Szovátáról és Székely (Indián) László Marosvásárhelyről voltak jelen. Székely László a Népújságnak elmondta: a Hazajáró Honismereti és Turistaegylet mozgalmának célja, többek között, hogy a tagok minél több, a műsorban látott helyeket bejárjanak, megismerjék a Kárpát-medence történelmi, természeti és kulturális értékeit, emlékhelyeit és az ott élő emberek mindennapjait. A www.hazajaroegylet.hu honlapon megtalálható az egyesület célkitűzése, alapszabályzata és az az elérhetőség, ahol online is lehet regisztrálni, beiratkozni. Nemcsak magánszemélyek, hanem intézmények, más egyesületek jelentkezését is várják. A tagsági díj magánszemélyeknek évi 3000 Ft, amelyet a bejegyzést követően a megadott számlaszámra kell átutalni. Eddig közel ezren csatlakoztak az egylethez, köztük az a mintegy 300 résztvevő is, aki elment Csobánkára. A Semsey Andor Mecénáskör felajánlotta azt is, hogy az általuk Székelyvéckén fenntartott kisebb házban legyen "hazajáró pont". A honlapon a tagok által javasolt helyszínek leírását, térképét, fényképét lehet majd elérni, ugyanakkor 2015 őszétől indul a Hazajáró jelvényszerző mozgalom, amely arra ösztönzi majd a benevezőket, hogy a látogassák meg a Hazajáró című honismereti és turisztikai magazinműsorban bemutatott helyszíneket, s egy később kidolgozandó szabályzatnak megfelelően a "hű-séges" turistákat négy fokozatban – bronz, ezüst, arany és gyémánt – és két kategóriában – természeti és kulturális – tüntetik majd ki. Várják a mozgalomhoz csatlakozókat! (vajda) Népújság (Marosvásárhely) 2015. szeptember 30.Félidejéhez ért a Nemzetiségi Színházi Kollokvium GyergyóbanRIVALDA – Félidejéhez érkezett a 11. alkalommal megszervezett Nemzetiségi Színházi Kollokvium, amely az ország kisebbségi társulatainak biztosít fórumot. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban zajló seregszemle fő témája ezúttal a sajátos közép-kelet-európai létezés. Vasárnap este a bukaresti Állami Zsidó Színház mutatta be Schalom Asch Motke, a tolvaj című darabját Andrei Munteanu rendezésében. Az előadás főhőse, a szép lelkű tolvaj, aki bár vívódik, és szeretne kitörni a bűn világából, és új életet kezdeni, végül tehetetlenül süllyed bele a mocsárba. A történetvezetés mozaikszerű, olyan, mintha összeollózott klipeket látnánk Motke életéből – bár néha kissé következetlenül felvezetve, túlságosan hirtelen váltásokkal és időbeli ugrásokkal. Megismerjük a főszereplő családi hátterét: a szerető, aggódó anyát, az ítélkező apát. Tanúi vagyunk Motke száműzetésének is, ami után nyakába veszi a nagyvilágot. Nem tudja a tisztességes utat választani, így hamarosan gaztettekre vetemedik, a gyilkosságtól sem riad vissza. Motke szenvedélyes ember, hatalom- és pénzéhes, mégis egy szerethető, esendő csibész. Ingadozik saját döntéseiben, néha csak egy teli pénztárcára áhítozik, néha pedig arra, hogy kitörjön szélhámos világából. Környezetében egyaránt megjelennek stricik, prostituáltak, lányukat áruló apák, szeretők, akik között Motke minden bűnével együtt tisztának látszik. Hamarosan felvillan egy új élet reménye, amely – természetesen – egy tiszta, ártatlan lány alakjában jelenik meg, akibe rögtön beleszeret a főhős, még a tisztességes élet súlyát is elbírni látszik. De az esküvő előtt Motke szembesül saját múltjának megváltoztathatatlanságával, így nemes egyszerűséggel távozik az ablakon. Hétfőn először a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza mutatta be a Liselotte és a május című vígjátékot. A főszereplő egy harmincas éveiben járó nő, akinek kétségbeesett próbálkozásai ellenére sem sikerül galléron ragadnia a szerelmet. Az előadásban Galló Ernő alakítása bravúros, hiszen minden férfit – Liselotte minden potenciális szerelmét – ő játszik, és mindegyiket hitelesen és szórakoztatóan. A vásárhelyiek után a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadása következett a teátrum igazgatója, Bocsárdi László rendezésében. A Shakespeare-vígjáték egy összekuszált, szimmetrikus történet, amelyben a nemek és rangok összevisszaságában születik meg a szerelem (nemre való tekintet nélkül). Talán eleinte furcsa, hogy a nézőtéren úgyszólván világosságban ülünk, de hamar magába szippant a látvány és a történet. Bartha József díszlettervező terét a forgószínpad uralja, ez teszi „gördülékennyé” a történetet. Már a legelején bemutatják nekünk a társulatot a hamleti fordulatokkal. A dramaturgia sokszor becsapós és nevettetős: a színészek belépőjük előtt elmondják valódi nevüket, minduntalan emlékeztetve: színházban ülünk, így válik a színpadi folyamat olykor elidegenítővé, önreflexívvé. Újragondoltak a szereplők, jelmezeik híven tükrözik ezt is (jelmeztervező: Adriana Grand): a világszép Olívia gótikus ruhájában egy zsörtölődő, de mégis törékeny és elesett teremtés, a bolond egy tornacipős, vidám tekintetű hippi, a gondnok pedig az előadás végére a fekete, konzervatív jólneveltségét sárga ruhás, térdmasnis megjelenésre cseréli, a Kiss énekeséhez hasonló arcfestéssel díszeleg előttünk. A darab teret ad a hajszálon táncoló emberi viszonyok bemutatásának, amelyet a társulat tagjai bravúrosan véghez is visznek. Talán az előadás ritmusa az, ami néhol kifogásolható: egyes jelenetek aránytalanul hosszúak, az előadás ugyanakkor néha megvillant, de nem reflektál egy fontos jelenségre: a szerelem szeszélyességére. Az, aki addig szenvedőn-szenvedélyesen szeretett valakit, percek alatt másra zúdíthatja a szerelmét, és ez normálisnak tetszik. Talán az is, ezért nem fordítottak rá külön figyelmet. Mindazonáltal az előadás három óráját minőségi komédiával töltötték ki, fel sem tűnik a viszonylag hosszú játékidő. Szerdán 17 órától a Kézdivásárhelyi Városi Színház mutatja be David Mamet Amerikai bölény című darabját, a csíkszeredai Csíki Játékszín 19 órától Makszim Gorkij Éjjeli menedékhelyét, a Sepsiszentgyörgyi Tein Teátrum pedig 22 órától Jordi Galcerán A Grönholm-módszer című művét mutatja be a fesztivál keretében. Szabó Janka Krónika (Kolozsvár) 2016. január 13.Chicagóban állítja ki reprezentatív alkotását Bartha JózsefBartha József marosvásárhelyi képzőművész alkotása is bekerült abba a válogatásba, amelyet a kurátor a rendszerváltás utáni évtizedek képzőművészeti hatásaira gyűjtött össze. A világot látott tárlatot tavaly Svájcban állították ki, péntektől pedig Chicagóban lehet megtekinteni. Romániai kortárs képzőművészek állítanak ki január 15-én Chicagóban a Gallery 400 nevű kiállítóteremben. A Few Were Happy with their Condition (Kevesen elégedettek a helyzetükkel) című tárlat anyagát a romániai születésű, Chicagóban nevelkedett és jelenleg Svájcban élő kurátor, Olga Ștefan állította össze, miután végigjárta Bukaresttől Nagyváradig, Jászvásártól Marosvásárhelyig a kortárs képzőművészeti tereket, és kiválasztotta a koncepciójának legmegfelelőbb alkotásokat. A művészek – Dan Acostioaei, Irina Botea, Răzvan Botis, Claudiu Cobilanschi, Ștefan Constantinescu, Alexandra Croitoru, Cristina David, Bogdan Gîrbovan, Alex Mirutziu, Ciprian Mureșan, Vlad Nancă, Mircea Nicolae, Cristi Pogăcean, Ștefan Sava, Mona Vatamanu, Florin Tudor – között Bartha József is szerepel. A marosvásárhelyi képzőművész érdeklődésünkre elmondta: ez egy olyan vándorkiállítás, amelyet először a Zürich melletti Winterthur városkában állítottak ki, majd Drezdában, most pedig Chicagóban. A kurátor a rendszerváltás után eltelt tíz-húsz év hatására volt kíváncsi, az ezt a témát legjobban megközelítő alkotásokat válogatta ki a romániai kortárs képzőművészeti felhozatalból. Ezek között van videó, fotográfia, installáció. Bartha József elmondta, a konceptuális alkotások onnan ismerhetők fel, hogy egy adott koncepcióra keresik meg a technikát, azt a formát, amelyik a legjobban tudja közvetíteni a meghatározott üzenetet, vagy felvetést. A kortárs művészet egy bizonyos réteghez szól. „Minden kortárs művészeti kiállítás úgy tud több emberhez szólni, ha olyan témákat vet fel, amelyek jelenkori társadalmi problémák, amelyek olyan embereket is érdekelnek, akik nem konkrétan a kortárs művészet nyelvezetével való mindennapos találkozást tartják fontosnak” – fogalmazott Bartha. A hamarosan Chicagóban megnyíló tárlaton a marosvásárhelyi alkotóművész egy úgynevezett lightboxban prezentált alkotással vesz részt, amelynek címe: Retus, majdnem azonos. Ez tulajdonképpen két portré, az egyik 1968-ból, a másik 2012-ből. Az egyik Bartha Józsefet ábrázolja fehér ingben, pionírnyakkendővel, ez egy fekete-fehér, utólag színezett, retusált kép. A másik a fiát ábrázolja 8 évesen, akit szintén fehér ingben, pionírnyakkendőben fotózott le, fehér-fekete technikával és utólag színezett számítógépes retusálással. „A rólam készült fotó valamikor megsérült, eltépődött, de édesanyám megtalálta, és megragasztotta. Aztán a kisebbik fiam ráakadt, és kérdezte, hogy mi az. El kellett mondani a történetet, a pionírnyakkendőt meg azt, hogy miért piros a szám, mert fehér-fekete fotó volt” – osztotta meg velünk a történetet Bartha. Annyit mesélt kisfiának, Daninak erről, hogy beugrott: milyen érdekes lenne, ha csinálna egy közös fotográfiát, megpróbálva az ő 8 éves portréját összekapcsolni a saját gyerekkorával. Mit tud meg ebből a néző, aki nem ismeri ezt a történetet? – kérdeztük a képzőművésztől, aki elmondta: az alkotáson az áll, hogy 1968-ban József, 2012-ben Bartha Dániel, amiből már tud következtetni, és rájön a lényegre, nem kell a konkrét történetet ismernie. „Igazából ennek a spirituális, érzelmi befogadása a fontos” – mondta Bartha József. Világjáró kiállítás A Few Were Happy With Their Condition című kiállítás tavaly február 21. és április 5. között a svájci Winterthurban volt látogatható, idén január 15. és március 5. között az amerikai Chicago kulturális ajánlatában szerepel a Gallery 400-ban. A tárlat „a posztkommunista Románia mindennapjait dolgozza fel, a remények és csalódások korszakát, a végtelenségig elhúzódó átmenet időszakát, amelyben folyamatosan ütközik és egymást tükrözi a neoliberalizmus a kommunista stílusú korrupcióval” – írja ismertetőjében többek között a Chicagoevents.us programajánló portál. Antal Erika. Székelyhon.ro 2016. augusztus 8.Holtmarosi Gyöngykoszorú"Összehoz minket a tánc" Virágos szoknyás és székely ruhás lányok, fekete csizmát, kalapot viselő kis és nagy legények tűntek fel vasárnap délelőtt Holtmaros utcáin. A 21. alkalommal megszervezett Gyöngykoszorú találkozóra éppen 21 néptánccsoport érkezett, nemcsak a környékbeli településekről, hanem Érmihályfalváról és a magyarországi Soltról is jöttek Maros menti barátokkal találkozni és persze táncolni vágyók. A hagyományos felvonulás előtt Papp György, a találkozó főszervezője avatott be a részletekbe. – A magyarói Polgármesteri Hivatal, a helyi kulturális egyesület, illetve a faluközösség együttműködésével szervezett néptánctalálkozót nem első alkalommal kapcsolták össze a szombaton zajlott falunappal, amikor nótaestre, könnyűzene-koncertekre, illetve tűzijátékra is sor került. Szintén ekkor lépett először közönség elé a solti testvértelepülés Aranykulcs nevű mazsorettcsoportja – tudtuk meg a főszervezőtől. Papp György azt is elmondta, hogy a holtmarosi Gyöngykoszorúnak évek óta díszvendége is van, a múlt évben a Maros Művészegyüttest, idén a Bekecset hívták meg. A Maros megyei települések – Mezőbergenye, Erdőcsinád, Marosvécs, Disznajó, Marosfelfalu, Szabéd, Vajdaszentivány, Csittszentiván, Mezőbánd, Kisfülpös, Szentgerice, Marosszentkirály és Szászrégen – mellett távolabbi vidékről, a Bihar megyei Érmihályfalváról is érkeztek táncosok, ugyanakkor a jeddi és Marosvásárhelyi citerások is eljöttek zenélni Holtmarosra. – Ez nem egy egyszerű seregszemle, nem fesztivál, sokkal inkább népi vigadalom. Ilyenkor az elszármazottak is hazajönnek, a hagyományápolás mellett ez a Gyöngykoszorú fontos hozadéka – tette hozzá Papp György. Táncosból szervező A folyamatosan érkező néptánccsoportok vezetői egy szép arcú székely ruhás lánynál, a holtmarosi Zsigmond Aliznál jelentkeztek be, aki szabad perceiben szívesen beszélgetett velünk. – Elsős koromtól 14 éven át táncoltam az itteni néptánccsoportban. Négy éve Kolozsvárra járok egyetemre, de egy-két évvel ezelőtt, amíg nem kezdtem el a tanulás mellett dolgozni, még rendszeresen hazajártam a táncpróbákra – mondta Aliz, majd azt is elárulta, hogy a kalotaszegi tánc a kedvence. – A Gyöngykoszorú találkozók mindig nagy élményt jelentettek számomra. Összehoz, összekovácsol minket a tánc, sok barátság szövődik ilyenkor. Az érmihályfalvi Nyíló Akác tánccsoport áll hozzánk legközelebb, ők most huszadik alkalommal jöttek Holtmarosra, és mi is mindig visszajárunk hozzájuk – tette hozzá a huszonéves lány, aki ezúttal nem lépett fel a táncosokkal, a helybéli fiatalok szervező csapatában viszont fontos szerepet vállalt. A holtmarosi fiatalok a rendezvény előtti héten végigjárták a falut, kihirdették a találkozót, és adományt – élelmiszert, pénzt – gyűjtöttek, majd a rendezvény további előkészületeiben, például a konyhán segédkeztek, végül a vendégek fogadásából is kivették a részüket. Belenőttek a táncba Papp Györgytől megtudtuk, hogy az 1992-ben alakult holtmarosi néptáncegyüttesnek régebb 60-65 tagja is volt, és a táncosok három korcsoportra oszlottak. Mára egyetlen, 20 fős csoport mAradt, 16 és 27 év közötti táncosok alkotják. – A jelenlegi csoport óvodáskortól táncol, gyakorlatilag belenőttek a táncba – tette hozzá a Gyöngykoszorú főszervezője. A találkozón a tinédzserek mellett szép számban akadtak kisiskolások is. Marosvécsről Gorbai Mária Melinda és Tóth Pál Melinda csoportvezető két csapatot hozott, a tizenévesekből álló lánycsoportot, illetve a középcsoportot, amelybe második osztálytól járnak a gyerekek. – A lányok dunántúli ugróst, a középcsoport mezőségi táncokat ad elő, Gorbai Eszter pedig énekel – tudtuk meg az oktatóktól, akik egyetértettek abban, hogy a kisebb gyerekek is felismerték a hagyományápolás fontosságát, a szünidőben is örömmel járnak próbákra, fellépésekre, és annak is örülnek, ha új táncot tanulhatnak. A harmadik osztályt végzett Zalán és barátja, Szilárd öt éve táncol a vécsi csoportban. Megszokták a fellépéseket, nem is igen izgulnak. Zalán szerint a nyárádmenti táncok a legjobbak, a mezőségiek pedig a legérdekesebbek. Népdal mamától és a netről Bíró Anita Disznajóról érkezett. Három éve táncol a helyi néptánccsoportban, de ezúttal énekkel készült. – A Hej, most kezdtem selyemkendőt viselni című népdalt nagymamámtól tanultam, az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen kezdetűt pedig az interneten találtam – árulta el a székely ruhás kislány, aki Nyárádremetén készült gyönyörű viseletét unokatestvérétől örökölte. Távolról jött barátok Míg a legtöbb táncos a Gyöngykoszorú napján érkezett a faluba, az érmihályfalviak korábban jöttek. Szálláshelyükön, egy 150 éves ház környékén igazi fesztiválhangulat uralkodott. – 62 táncosunk van, de most csak hat pár táncol. Felcsíki és dél-alföldi táncokat mutatunk be – mondta Borbély Simon Csaba csoportvezető, akitől azt is megtudtuk, hogy a Bihar megyei településen 3 éves kortól táncolnak a gyermekek, a legkisebbek csoportját 12 pár alkotja. Arra a kérdésre, hogy milyen Holtmarosra jönni, a fehér ingek előkészítésével foglalatoskodó, illetve az árnyékban pihenő fiatalok egyhangúlag kiáltották, hogy "mindig jó". Egy fiatalember pedig azt is megjegyezte, hogy nagyon finom a víz errefelé. Örömünnep forgatagában Kora délután felvonuláshoz sorakoztak a táncosok, aztán lovasok kíséretében, a solti mazsorettcsoporttal az élen elindult a menet végig a falun. A futballpályán felállított szabadtéri színpadon körülbelül egy óra múlva kezdődött a műsor. Ezt megelőzően Bartha József holtmarosi lelkipásztor hirdetett igét, és áldotta meg az örömünnepnek nevezett együttlétet, majd a Solt várost képviselő Németh István üdvözölte az egybegyűlteket. A testvértelepülés küldötte jelképesen egy lámpást nyújtott át Kristóf József polgármesternek. A községgazda a továbbiakban a találkozó jelentőségéről szólt. Nemsokára aztán az Üver zenekar játékára elkezdődött a színes, gazdag műsor, amelyben számos vidék táncrendje, egyebek mellett a mezőmadarasi, vajdaszentiványi, felcsíki, domokosi, bihari táncok képviseltettek. Az együttlét a hagyományhoz híven táncházzal zárult. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2017. február 4.Először rendez a szatmári színházban Bocsárdi LászlóBocsárdi László készteres UNITER- valamint Jászai-díjas rendező munkájaként látható február 5-én, vasárnap este 7-től a Szatmárnémeti Északi Színház nagyszínpadán William Shakespeare Tévedések vígjátéka című műve. A rendező munkáival korábban csupán az általa vezetett sepsiszentgyörgyi társulat előadásában találkozhattak a szatmári nézők (legutóbb a VII. Interetnikai Színházi Fesztiválon), a Harag György Társulattal azonban először dolgozik együtt, olvasható a színház közleményében. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat művészeti igazgatója az idei színiévad harmadik, felnőtteknek szánt bemutatója kapcsán elmondta, nagyon örül, hogy Bocsárdi László elfogadta a meghívását, és a szatmári közönség is megismerheti azt a sajátos, kortárs és a német színházzal rokonítható színpadi nyelvet, amelyben ez a rendkívüli jelentőségű színházi mester alkot. „Az idei évad talán legfontosabb előadása ez a Shakespeare-bemutató, amely számunkra túlzás nélkül színháztörténeti jelentőségű pillanat is, hiszen a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad valahogy úgy suhant el felettünk, hogy nem találkozhattunk, nem dolgozhattunk együtt a kortárs romániai és egyben a kortárs magyar színjátszás e kiemelkedő jelentőségű rendezőjével. Fontos pillanat ez számunkra, de nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete, reményeim szerint annak a folyamatnak, amelyről az évadkezdő sajtótájékoztatón beszéltem, hangsúlyozva, hogy a mi gyönyörű színházunk megújulása és modernizációja bennünket is szakmai megújulásra, minőségi előrelépésre kötelez” – fogalmazott a bemutatót beharangozó szatmári sajtóbeszélgetésen a társulatvezető, aki szerint a társulat művészei és dolgozói olyan próbafolyamat végéhez közelednek, amely mindenki számára hasznos és kemény munka volt, és amelyből sokat tanulhattak is mindannyian. Az előadás rendezője a sajtó számára kifejtette, hogy egy új társulattal megismerkedni, akikkel még korábban sohasem dolgozott, mindig kockázatos és izgalmas szakmai kaland, amelynek fontos tétje van, és ezáltal új energiát is adhat az alkotásnak. Fontos „tét” az is, hogy egy valamelyest rögzült ízlésű közönség mennyire nyitott az új formákra és új impulzusokra, vagy mennyire táplálkozik előítéletekből és elvárásokból a színházzal kapcsolatban. Ebből a szempontból – mint mondta – izgalommal és kíváncsisággal várja a szatmári közönséggel való találkozást. Mint kifejtette, olyan színházat igyekszik csinálni, amelyet eredeti közegéből kiemelve, néhány száz kilométerrel nyugatabbra is érvényesnek tekintenének. „A cél, hogy Berlinben is érvényesnek mondható előadást hozzunk létre, és ha az ilyen magasra helyezett mércével kijelölt céloknak akár csak a felét is elértük, már nyertünk” – mondta Bocsárdi László. Szereplők: Kovács Nikolett, Rappert-Vencz Gábor, Diószegi Attila m. v., Nagy Csongor Zsolt, Orbán Zsolt, Bodea Tibor, Bessenyei István, Nagy Orbán, Frumen Gergő, Varga Sándor, Nagy Tamás, Méhes Kati, Moldován Blanka, Budizsa Evelyn, Kovács Nikolett, Keresztes Ágnes, valamint: Ferenczik György, Balogh Géza, Budai József, Peleș Marco Roberto. Díszlettervező: Bartha József. Jelmez: Kiss Zsuzsanna. Dramaturg-fordító: Benedek Zsolt. Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 24.Mondom a magamét, mert mondhatomSzületésnapi beszélgetés a 70 éves Sebestyén Spielmann Mihály történésszel, íróval, ny. könyvtárossal – A múlttal kezdeném, a gyökerekkel… – Apám Spielmann József volt, orvos, ma lenne 100 éves (május 9-én készült az interjú – a szerk.). Egy mezőségi kis faluban született, Mezővelkéren, Rücs mellett. Ma, tudomásom szerint, egyetlen magyar sem él már abban a faluban. Nagyapám ott volt földbérlő az Ugron családnál. Ők Mezőméhesről származtak, ahol dédnagyapám szintén földbérlő volt ugyanannál az Ugron famíliánál. 1922-ben, a román földreform eredményeként, édesapám családja beköltözött Marosvásárhelyre. Innen deportálták őket 1944. május 3-án. Senki sem tért vissza nagyszüleim családjából. Anyám családja Parajdon élt, őket is deportálták. Szüleim 1945-ban házasodtak össze, övék volt az első zsidó esküvő a holokauszt után Vásárhelyen. Apám 1940-ben végezte a kolozsvári orvosi egyetemet, de ’45-ig gyakorlatilag munkanélküli volt. Hazatérte után Dóczy Pál professzor vette maga mellé a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem belgyógyászati klinikájára. Innen került át az Ideológiai Tanszékre, ahonnan ’53-ban kispolgári származása miatt kirúgták, és oda tették, ahová egész életében kívánkozott: az orvostörténeti katedrára. Itt dolgozott 1981-es nyugdíjazásáig. Az erdélyi magyar orvosi múlt érdekelte, a marosvásárhelyi orvoslás kezdetei, Mátyus István és körének a tevékenysége. De foglalkozott Semmelweis Ignác orvosi tevékenységével, a fertőző betegségek elleni küzdelemmel, közegészségtannal és szociológiával is. Éveken keresztül ő búcsúztatta a végzős orvostanhallgatókat. Anyám ’40-ben Kolozsváron végezte a tanítóképzőt, ’48-ig a vásárhelyi zsidó iskolában tanított. Közben tanítványaival együtt deportálták, de csak ő tért vissza, tanítványai nem. Egy Prága felé haladó gyalogos menetből szökött meg ’45 tavaszán, visszament a lipcsei lágerbe, ott szabadították fel az amerikaiak. ’48-tól magyar-történelem szakos tanárként a leánylíceumban tanított, miközben levelező tagozaton tanárképesítést szerzett a Bolyai Egyetemen. – Milyen volt a gyermekkora? – Az Albina téren laktunk. Egy szűk udvarra emlékszem, ahol kevés volt a mozgásterünk. Aztán ’53-ban felköltöztünk az orvosi egyetem melletti szolgálati lakásba. Felhőtlen, derűs gyermekkorom volt a város végén. – 1965-ben került a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakára, 1970-ben pedig a bukaresti televízióhoz. – Utolsó évesek voltunk, ’70-ben, amikor embereket kerestek a bukaresti televízió magyar adásához. Gáll Ernő, a Korunk főszerkesztője Rostás Zolit és engem javasolt. Jó volt ott, megismerkedtünk egy csomó emberrel, mindenki mindent csinált, mi a „szakmaiságot” képviseltük. Sokat lehetett tanulni Bartha Józseftől, Fischer Istvántól, Öllerer Józseftől. Együtt kezdtem a televíziózást Máthé Évával és Vári Attilával, ott dolgozott Birta József, Kabai Annamária, Aradics József, Tomcsányi Mária, Bisztricsányi Klára. Aki mindannyiunkat összefogott, az Bodor Pál főszerkesztő volt. Majtényi Erik nagy szalont működtetett, nagyszerű anekdotái és történetei voltak. Jóban voltam Szász Jancsival, Földes Lászlóval, Dankanits Ádámmal és Domokos Gézával. Bejártam A Héthez, a Petőfi Házba. 1972-ben Tonk Sándor a Teleki Tékából átment az Akadémiához, és engem hazahívtak. Azon év február elsején beléptem a Tékába, és onnan mentem nyugdíjba 2011. augusztus elsején. 40 évet töltöttem ott. A kéziratok és az okmányok feldolgozásánál kezdtem – így visszazökkentem a történelmi világba. – Mivel foglalkozott könyvtárosi évei során? – Régi könyvek feldolgozásával, katalógusok készítésével. Megjelent a XV. századi könyveink katalógusa, s most fejezték be kollégáim a XVIII. századit, ami 4-5000 tételt foglal magában. Óriási munka van benne! Ezenkívül több tanulmánykötetet adtunk ki, s részt vettünk ülésszakokon is. Kéréseket teljesítettünk, idegenvezetőt játszottunk, télen havat lapátoltunk, könyvet, folyóiratot cipeltünk ki és vissza tonnaszám. Végeztük a munkánkat, nem törődtünk a hatalommal. Igazi akadályokat senki sem gördített elénk. Az intézmény híre-neve kötelezett, még védett is. Ugyanakkor kellett a propagandamunka is, hogy ismerjék a könyvtárat, becsüljék, tudjanak róla. Leveleket váltottunk; nekem az angol nyelvű levelezés volt a feladatom, mindenki ismert egy-két világnyelvet. Fontos volt, hogy ennek a soknyelvű könyvtárnak a könyveit ki tudjuk aknázni, és információt szerezhessünk, adhassunk értékeinkről és -ből. – Ha már itt tartunk, hány nyelvet ismer? – A magyaron és a románon kívül a legjobban ismert nyelv az angol, utána a francia és a latin. Olvasásszinten a német, és ha nagyon muszáj, az olasznak is nekidurálom magamat. – Jiddisül nem beszél? – Már a szüleim sem beszéltek. A dédszüleim egymás közt jiddisül beszéltek, de magyar iskolába jártak. A nagyszüleim nemzedéke teljes egészében magyar iskolába járt, mert ők az Osztrák–Magyar Monarchiában szocializálódtak, városi környezetben éltek vagy ahhoz közel. A parajdi nagyapám az Országos Magyar Párt parajdi részlegének volt a tagja, asszimilált magyar zsidó, magyar könyvtárral, amit a csendőr csak úgy írt be, amikor nagyapámékat behozták a gettóba Vásárhelyre és vagyonzárlatot rendeltek el, hogy „valami könyvek”. Szinte látom, mérgesen nyálazta meg a tintaceruzáját. Sebestyén Áron nagyapám a magyar úri kaszinóba járt, s úgy viselkedett, úgy kártyázott, mint egy magyar úr – úgy is kártyázta el a vagyonát. Spielmann nagyapámnak olvastam a leveleit, az első szót vagy a címzést még héber betűkkel jiddisül írta, de már ő sem beszélt. Amikor a barátaim, a velem egykorúak kimentek Izraelbe, akkor mindenki alapszintről kezdte az újhéber tanulását. Meg kellett tanulni írni-olvasni. – Térjünk át az irodalomra. – Nagyon későn indultam, kortársaim már első kötetüket adták ki. Sosem készültem írói pályára. Kolozsvári egyetemista voltam, amikor az Echinoxban közöltem Sebestyén Mihály néven. Ez volt édesanyám leánykori neve, s azért vettem fel, hogy ne legyen az apámé, akiről azt mondták volna: biztos ő segítette be az irodalomba… A Gaál Gábor-körben Láng Gusztávtól tanultam rengeteget. Ezen a körön ismertem meg Király Lacit, Kenéz Ferit, gyakorlatilag a második Forrás-nemzedéket. Folyamatosan publikálni 1970-ben kezdtem, amikor a televízióhoz kerültem. A Hét főszerkesztője, Huszár Sándor megkért, hogy francia és angol lapokból szemlézzünk tudományos híreket, meg mindenféle szenzációt. Ez nagyon jó iskola volt, mert megtanultunk tömören fogalmazni, megtanultuk a közírást. A tévénél Bodor Pál tanított erre. Amikor hazakerültem, az Igaz Szó felkért, hogy frissen megjelent történelmi és irodalmi kiadványokat szemlézzek. Ezek mind jó ujjgyakorlatok voltak. – Mikor jelent meg első kötete? – 1981-ben a Kriterionnál, Bethlen Gábor levelei címmel. A Tékában találtam egy 1626-ból való, a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium levéltárából származó, aláíratlan levélrészletet, amelyről sejteni kezdtem, hogy Bethlen Gábor kancelláriáján született. Elkezdtem nyomozni, végül feltevésem valósnak bizonyult. Akkor épp jó hátszelet kaptam: Bethlen Gábor születésének 400. évfordulóját az RKP itthon engedélyezte. A Kriterion jelentette meg. Salamon Anikó és Kiss András volt a szerkesztő, a szaklektor. – Milyen emlékei vannak még könyvtárosi éveiből? – Egy összejövetelen megismerkedtem egy Rothmann Liviu nevű fickóval, aki azt mondta, hogy a Bukaresti Nemzeti Könyvtárban dolgozik, de készül kivándorolni Izraelbe, s hagyna rám egy feladatot. Megmutatott egy könyvet, ami a romániai zsidók történeti okmánygyűjteménye II. kötetének készült. Mondta, hogy a középkorral kellene folytatnom. Néhány emberrel nekiálltunk és megcsináltuk. Román nyelven két kötetben jelent meg, ’84-ben és ’89-ben. Akkor ismerkedtem meg a főrabbival, Moses Rosennel, akinél ravaszabb politikussal aligha találkoztam életem során… – Miért mondja ezt? – Egyszer azt kérdeztem tőle: Excellenciás uram – mert így kommunikáltunk –, mit csináljak azokkal a dokumentumokkal, amelyekben a zsidók nem éppen a legpozitívabb színben tűnnek fel? Kérdően tekintett rám. Mondom, hogy Iorgának vannak olyan okmányközlései, amelyekben a zsidók váltót hamisítottak. Azt mondta: maga ne törődjön ezzel, fiatalember! Azt úgy kell beállítani, hogy a zsidók már akkor olyan jól tudtak írni, hogy váltót is hamisíthattak… – Több évig tanított egyetemen és főiskolán... – 1990 után többen felkértek, hogy tanítsak náluk. A Babeş–Bolyai egyetemen könyv- és írástörténetet, a színművészeti akadémián művelődéstörténetet, a Sapientián hasonló tantárgyat, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen pedig apám örökében még orvostörténelmet is oktattam. Közben meséltem, valami mást adtam, mint a szokott lexikális tudásanyag. A jövendő értelmiségi munkához adtam módszertani bölcsességet. A visszajelzések szerint nem volt teljességgel haszontalan… – Kitől örökölte csodálatos humorérzékét? – Apámtól és anyámtól. Mesélő emberek voltak, és számos történetük volt, amelyek csattanóra végződtek. Nem utolsósorban, ha akarja, etnikai vonás is. Azt mondják: az olyan kisebbségek számára, amelyek mögött nem áll erő, ott van a humor. A verbális erőszak a hatalommal szembeni ellenállást bizonyítja. – Mennyire kell a humor a hétköznapi életben? – Nagyon! Fegyver, túlélési lehetőség, életkedvcsináló és a szociális kapcsolatokhoz elengedhetetlen segédeszköz. Fontos az írásban, a közírásban, túl komor a közélet. A humor velejárója az emberi nemnek, ugyanis az ember az egyedüli lény a földön, amely tud nevetni. Egy jó poén nagyon sokat lendít az élet minőségén. – Könyveit tekintve, az utolsó években a helytörténeti munkák vannak túlsúlyban. – 2007 óta intenzíven foglalkozom helytörténettel. Szeretném rendezni azt az eseménytömeget, ami az idők kezdetétől 1989-ig történt Vásárhelyen. A nyomtatásban megjelent adatokat gyűjtögetem, rostálom, méregetem, ezeket kellene időrendbe szedni, beosztani és az olvasók asztalára tenni. Ez egyfajta kronológiai segédkönyv lenne, ami csomó embernek megkönnyítené a munkáját. Gondolok a művészettörténészekre, helytörténészekre, építésztörténészekre, életmódkutatókra, művészekre. Fontos, hogy az ember mindent tudjon a szülővárosáról. És azért ’89-ig, mert akkor véget ért a 20. század. Tehát egy rövidített 20. századról van szó. – Hogy értsem? – Mert sűrítve megtörténik benne minden, ami megtörténhet, a két világháborún kívül el a szocializmus bukásáig. 1989. december 31-én beköszöntött egy más rendszer. Politikailag és kulturálisan is egy új világ kezdődött, az emberek elkezdtek másként gondolkodni, másképp beszélni. Egymásról is beszélhetünk félelmek nélkül, mert megszűnt, ha úgy tetszik, öt évszázad félelme. Jártatom a pörös számat, mert jártathatom, mondom a magamét, mert mondhatom, hathatok másokra, mert hatni tudok, ötleteket adhatok és kaphatok, szabadon informálódhatok, utazhatok, kinyílt előttem a világ. És a XXI. században a történések még csak most kezdődtek el. Ami ’89-ig történt, arról többé-kevésbé tudjuk, hogy milyen kifutása van. Kell a perspektíva, amiben az ember az eseményeket szemléli. – Ezt hogyan értelmezi Marosvásárhely esetében? – Vásárhelynek nincs várostörténete. Egy modern várostörténete van, amit Pál-Antal Sándor írt, de az 1848 előtt megáll. Utána annyi a történés, hogy PAS is azon gondolkodik, hogy 1918-ig vinné a kötetet, mert akkor is volt egy jelentős paradigmaváltás. Akkor kezdett el többségi létünk sorvadni, s ez a sorvadás a mai napig tart. De ezt meg kell írni! Az én Időtáram ebben segít(het), mert megadja az összes mérföldkövet. A várostörténet nemcsak a nagy eseményeket jegyzi, hanem a kicsiket is. 1903-ban pl. a Singer varrógép képviselője lejön Marosvásárhelyre, s az összes boltot ellenőrzi, nem árulnak-e hamis portékát boltjukban. Az apróságok is érdekelnek, a köztisztaságtól a köztudatig. Kész van hat kötet, meg is jelentek, most állítjuk össze segítőtársammal, Diamantstein Györggyel a hetediket. Eddig összesen több mint 6000 oldalról van szó. – Mi van a fiókban, mit szeretne megjelentetni? – Makkai Sándornak a Bethlen Gábor lelki arca c. kötetét, amely 1929-ben jelent meg az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában, és azóta sem. Erre be is adtam a pályázatot, remélem, támogatják. Egy emlékirat, amit Berzenczey László, a szabadságharc kormánybiztosa hagyott az utókorra, ennek első része 1867-ben jelent meg Vásárhelyen. Bözödi György kutatta fel az eredeti változatot, ott maradt a Kriterionnál, sohasem adták ki. Van még egy fordításom, 600 oldalról van szó, amit Sorin Mitu kolozsvári történész írt: Transilvania mea. És közben felfedeztünk egy kis könyvecskét, amit egy unitárius lelkész írt az 1843-44-es bukaresti és óromániai utazásáról. Ebben a bukaresti és a havasalföldi magyarok sorsáról ír. – A sok elfoglaltság mellett marad még idő a napi sajtóra is. Gondolok elsősorban a Csütörtöki kimenőre, amit szeretnek, várnak az olvasók. – 2001-ben Makkai János főszerkesztő és Nagy Miklós Kund kért fel, hogy töltsek meg egy állandó rovatot. Én akkor a csütörtöki napot választottam, mondván, hogy volt nekünk egy idős házvezető nénink, aki 1929-től ’82-ig szolgált nálunk. Ágnes nevelte apámat, engem és az öcsémet is. Ő mondta, hogy Vásárhelyen kétféle cselédlány van: a szerdai cselédlányok és a csütörtöki kimenőben a „nájlonmarik”. Emezek nem szeretnék, ha cselédlánynak néznék, s ezért nem a szerdai kimenőnapot kérik a naccságától, hanem a csütörtökit. És nem a cselédoldalon sétálnak, hanem a másikon. A cselédoldal a főtérnek az Apolló előtti része, ők a másik oldalon sétáltak, a rendőrség oldalán. Ebből kifolyólag úgy gondoltam, hogy az enyém legyen a csütörtöki kimenő… Így született meg és így él tizenhetedik éve, sosem maradt ki; nemrég New Yorkból küldtem át a heti penzumot, ott voltam a feleségemmel. – Egy fölöttébb aktuális téma: a migránsok érkezése és befogadása. Hogyan látja ezt történészként, európai magyarként? – Az európai népek nagy többsége, akár a germánokat veszem, akár a latinokat, így vagy úgy egyszer bevándorolt erre a földrészre. Az más kérdés, hogy 1000 év alatt kialakítottak egy összefüggő, működő kultúrát. Most jön egy olyan társaság, amelyik minden formában különbözik tőlunk. Az nem baj, hogy különbözik, az jó dolog, az a baj, hogy ezek az emberek nem hajlandók, nem is akarnak hallani arról, hogy megváltozzanak, illetve valamit is elfogadjanak abból, ami számunkra fontos. Márpedig nemkívánatos az ellenség ittléte. Ezek az emberek Kelet felé imádkoznak, de Nyugatra vágynak, ma még ellenségesen viszonyulnak hozzánk, látjuk: hosszú ideje asszimilált hitemberek, akik nem találják meg a helyüket, egyszerre és hirtelen felfedezik gyökereiket, a nem európai gyökereiket, és egyetlen ideológia nevében hajlandók-képesek gyilkolni és öngyilkosok lenni. Ez a fajta magatartás nem Európára vall! A migránsok csak akkor számíthatnak az európaiak jóindulatára, ha hajlandók a minimális befogadásra, arra, hogy elfogadjanak bennünket úgy, ahogy vagyunk. Én nem azt mondom, hogy mi vagyunk a létező világok legjobbika, de valószínű, ez a fajta demokrácia, amit kitaláltunk magunknak, európaiaknak, ez még mindig a legjobban működő modell. Az összes többi modell előbb vagy utóbb felrobban. Itt ez a modell működik! Én romániai magyarként azt mondom, hogy nekünk az jó, hogyha itt demokrácia van, s abban bízom, hogy hamarabb fogunk megegyezni a románokkal, mint teszem azt, a migránsokkal. – Díjak, elismerések... – Kaptam egy Mikes Kelemen-díjat a hollandiai Mikes-körtől, kitüntetett a megyei tanács, EMKE-díjat kaptam, három Látó-nívódíjat, és havonta kapom a… vízdíjat. – Most beszéltünk a humorról… Kedves Sebestyén-Spielman Mihály, Isten éltesse sokáig! Mit kérne a jó tündértől, ha találkozna vele Marosvásárhely utcáin? – Elsősorban azt kérném a jó tündértől, hogy hosszabbítsa meg az életemet addig, ameddig a feladatomat be és el tudom végezni. És ehhez adjon annyi szellemi frissességet, mint ami akkor volt, amikor 40 éves voltam. S nem utolsósorban azt kívánnám: ne lássam szenvedni szeretteimet, ne okozzak nekik szomorúságot. Lássam a kis unokáimat az érettségi előtt elballagni. Idehaza. Nem az Antillákon. – Úgy legyen! Székely Ferenc / Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 31.Sepsiszentgyörgyi tárlatot nyit meg Barabási Albert LászlóBarabási Albert László világhírű fizikus, hálózatkutató nyitja meg Sepsiszentgyörgyön a netWorks című kiállítást vasárnap 19 órától a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben. A tárlat romániai és magyarországi művészek hálózatokra épülő, vizualizáló munkáiból válogat, olyan műveket és projekteket mutat be, amelyeknek alapja valamilyen típusú hálózat, kapcsolati rendszer – közölte a MAGMA. A kiállítást megelőzően Barabási Albert László 17 órától a Háromszék Táncstúdióban tart előadást Hálózatok: a világhálótól a művészeti hálózatokig címmel. Az előadás magyar nyelvű, a belépés ingyenes, a helyek száma viszont korlátozott, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. „Biológiai létezésünket, képességünket a kommunikációra, a javak és értékek cseréjére számtalan láthatatlan hálózat teszi lehetővé, a sejtjeinkben lévő proteintől és genetikai hálózatoktól a világhálóig, az internetig, valamint a pénzügyi és kereskedelmi hálózatokig. Azt fogom bemutatni, hogy e szorosan összekapcsolt hálózatok összetett topológiája egyszerű, de általános törvények által szabályozott önszerveződő folyamatok eredménye. Amint azt ebben az előadásban ki fogom emelni, a legtöbb hálózat megjelenését ezen egyetemes törvények szabályozzák, ami olyan szerkezeti jellemzőkhöz vezet, amelyek különböző, látszólag nem kapcsolódó hálózatok meglepő mértékű hasonlóságát eredményezik. Képességünk, hogy feltárjuk az összekapcsolt világot jellemző rendet, számos következménnyel jár a hálózatok megbízhatóságára és szabályozására nézve, lehetővé téve a fertőző betegségek megállítását, a genetikai rendellenességek gyógyítását, valamint egy szervezet szerkezetének megértését és irányítását” – írja a világhírű kutató. A kiállításnak része Mădălina Braşoveanu Megfigyelt művészek című kutatói projektje, Angel Judit Barabási Albert-Lászlóval készített interjúja, valamint a budapesti Artpool Művészetkutató Központ archívumának A kapcsolatművészet kertje / Ray Johnson website-projektje. A tárlaton Matei Bejenaru, Vasile Croat/Horváth László, Csiki Csaba, Kisspál Szabolcs, Pacsika Rudolf, Lia Perjovschi, Szombathy Bálint, Váncsa Domokos munkái láthatóak, a kiállítás kurátora Kispál Ágnes-Evelin, Bartha József és Kispál Attila. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár) 2017. július 7.Magyar előadások is szerepelnek az Országos Színházi FesztiválonÖt erdélyi magyar színház előadásait is láthatja a bukaresti közönség az október 20-a és 30-a között a fővárosban zajló Országos Színházi Fesztivál alatt. Az idei seregszemle programját Marina Constantinescu színikritikus, a fesztivál (Festivalul National de Teatru – FNT) művészeti vezetője állította össze, a válogató július 5-én ismertette a meghívott előadások listáját. A Romániai Színházi Szövetség (UNITER), az ARCUB (Bukarest Municípium Kulturális Központja) és a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház szervezésében zajló fesztiválon a közönség összesen 53 produkciót tekinthet meg az ország különböző színházaiból illetve független társulatoktól. A romániai színházi szakma legfontosabb seregszemléjén idén kolozsvári, marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, temesvári és nagyváradi magyar nyelvű előadásokat láthat a bukaresti közönség, emellett három olyan román nyelvű produkció is meghívást kapott, amely magyar alkotók nevéhez fűzödik. A huszonhetedik alkalommal megszervezett színházi szemlén a Kolozsvári Állami Magyar Színház két előadással – A mélyben (rendező: Yuri Kordonsky), Rosmersholm (r.: Andriy Zholdak) vendégszerepel, derül ki a fesztivál honlapjáról. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Radu Afrim rendezte Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadásával vesz részt, a román társulat pedig a Bocsárdi László által színre vitt Bulgakov 17 című produkcióval, az orosz regényíró A Mester és Margarita című műve nyomán született előadás díszlettervezője Bartha József, a jelmezek pedig Kiss Zsuzsanna nevéhez fűzödnek. Idén a nagyváradi Szigligeti Színház egyik produkciója is bekerült a válogatásba, a társulat a Theodor Cristian Popescu által rendezett Az én kis hűtőkamrám című előadásával lép fel a fővárosban. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is jelen lesz a fesztiválon, a társulat Harold Pinter Évforduló című darabját játssza, Alexandru Dabija rendezésében. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A Versailles-i rögtönzés avagy a Majmos ház című produkciójával megy, a Molière nyomán létrejött előadás rendezője: Sardar Tagirovsky. A kolozsvári Román Színház szintén két előadással került be a válogatásba, tőlük a Mihaela Panainte rendezte A per (koreográfus: Györgyjakab Enikő), illetve a Tudor Lucanu által színrevitt Playlistlátható majd. Még egy magyar vonatkozású produkció szerepel a programba, a válogatásba bekerült a nagyszebeni Radu Stanca Színház Máglyacímű előadása is, amely Dragomán György hasonló című regényéből készült, rendező: Armin Petras. A fesztivál művészeti igazgatója, Marina Constantinescu nyilatkozata szerint: „A kiemelt figyelem ezúttal a 2016/2017-es évadra irányul, Románia színházi és művelődési jelenségeire, melyeket a Országos Színházi Fesztivál tükrözni kíván, hogy újra elemzésekre ösztönözze a nézőket és a szakembereket, mindazokat, akiket érdekel a romániai színház, és nem csak.” Szabadság (Kolozsvár) 2017. augusztus 2.Őseink és hőseink emlékezete (Huszárok Csernátonban)Vasárnap kezdődött és augusztus 4-én, pénteken ér véget a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében az Őseink és hőseink emlékezete nevű hagyományőrző és ismeretterjesztő tábor Csernátonban a festői környezetű Malomkertben. Az elméleti és gyakorlati képzés irányítója Vass László hagyományőrző ezredes, az 1848-as szabadságharc Szegedi III. Honvéd Zászlóaljának parancsnoka, aki hatodmagával érkezett a táborba. A Malomkertben jelen van Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület málnásfürdői tüzércsapata, illetve kézdiszéki huszárcsapata, valamint a 15. székely határőr gyalogezred kézdiszéki csapata. Vendégként érkezett második világháborús honvédegyenruhában a zalánpataki Préda Barna. Ugyanakkor első alkalommal vesznek részt a táborban felső-háromszéki iskolások. Közülük ketten máris beöltöztek székelyhatárőr-egyenruhába, illetve egy lány huszáregyenruhát öltött magára. Az éjszakai őrséget is megszervezték. Vass László tegnap elmondta: a tábor megszervezésének ötlete tőlük származik, Erdélyben először négy-öt évvel ezelőtt Holtmaroson a gyermekotthon udvarán szerveztek egyhetes sátortáborral egybekötött kiképzést Bartha József református lelkész támogatásával az ottani gyermekeknek. Az egyenruhákat a szegediek vitték magukkal, a kiképzés részben alaki, részben pedig általános oktatás volt. Időközben Háromszéken sorra alakultak a hagyományőrző egyesületek, amelyeknek szintén szükségük volt alaki kiképzésre és elméleti oktatásra. Így kerültek át Holtmarosról Málnásfürdőre, ahol tavaly és tavalyelőtt tartottak egyhetes tábort. Az újoncok a holtmarosi és málnásfürdői templomban tették le az esküt, az eseményen a szülők, nagyszülők is jelen voltak, akárcsak annak idején. Idén egyet léptek előre, középiskolás tanulókat hívtak meg, abban reménykedve, hátha kedvet kapnak és bekapcsolódnak a hagyományőrző tevékenységbe. Pál Olivér hagyományőrző huszár hadnagy arról beszélt: tavaly döntöttek úgy, hogy idén nagyobb teret adnak a civileknek, olyan iskolákat vontak be, amelyek diákjai különféle történelmi vetélkedőkön vettek részt az elmúlt tanév folyamán, a legeredményesebb tanulók közül került ki a mostani tizenkét résztvevő. A fiatalok az 1848–49-es eseményekkel ismerkednek meg, tanulmányozhatják a korabeli fegyvernemeket, viseletet, a hagyományőrzők segítségével pedig ízelítőt kapnak abból is, hogyan harcoltak az akkori katonák, megismerhetik a korabeli vezényszavakat stb., tehát olyan szemléletmóddal és ismeretanyaggal gazdagodhatnak, amelyet nem találnak meg a történelemkönyvekben. Vass László a szabadságharc történetét kiterített nagy térképen figurákkal mutatja be, a tanulók a térképen vizuálisan is látják az eseményeket és a harcok helyszíneit. Vasárnap az ismerkedést követően, 16 órakor vonták fel a zászlót, a tábor ünnepélyes megnyitását vacsora követte, a 22 órai takarodó előtt minden este történelmi filmeket vetítenek. Hétfőtől csütörtökig a reggeli programban szerepel torna és mosakodás a patakban, 9 órától pedig különféle előadások: hadtörténeti oktatás (elmélet és gyakorlat), egyenruhatan, térképtan, Erdély története 1848–49-ben, helyi események a forradalmi harc idején, 1848–49-es emlékművek Háromszéken, táborgyakorlatok, a szabadságharc katonai története. Ebéd után folytatódik az is¬meretek átadása: menetgyakorlatok, 1848-as katonai alaki mozgások, fegyverfogások, a hagyományőrző csapatok bemutatói, történelmi személyiségek életrajza, napi vetélkedők elméletből és gyakorlatból (térképismeret, tájékozódás terepen térkép szerint), történelmi csaták bemutatása térképen hadfigurákkal, végül egy kis jól megérdemelt pihenő és szabad tevékenység jár mindenkinek a vacsora előtt. A pénteki zárónap kiemelkedő eseménye a 16.30-kor kezdődő eredményhirdetés, ugyanis a történelmi vetélkedő nyerteseit díjazzák, 17 órától ünnepélyes táborzárással, zászlólevonással búcsúznak a résztvevők a hagyományőrző tábortól. Iochom István / Háromszék; Erdély.ma 2017. szeptember 2.Borsos Lőrinc Marosvásárhelyen Az anyag az új Blaek Igencsak érdekes tárlatnyitónak és beszélgetésnek adott otthont e hét elején a marosvásárhelyi b5 stúdió. A Bolyai utca 5. szám alatti egykori műteremben két vendégművész, Borsos Lőrinc állította ki alkotásait, illetve beszélt eddigi munkásságáról. Az előbbi mondatban nincsen elírás: Borsos Lőrinc nem egy személyt, hanem egy művészpárt takar – Borsos János és Lőrinc Lilla ezen új identitás alatt alkot újszerű, mai, olykor kényelmetlenül aktuális képző- és vizuálművészeti munkákat. Marosvásárhelyre az ArtEast Alapítvány In Situ című rezidensprogramjának keretében érkeztek, és itt töltöttek tíz napot. Ezen itt-tartózkodás eredménye volt a tárlatnyitó és a szűk körű, de annál érdekesebb beszélgetés, amelynek során a művészpár eddigi életművéről is beszélt, a sokszor interaktív jellegű munkákat kivetítő segítségével tekinthettük meg. Borsos Lőrinccel a galériavezető, Bartha József képző- és vizuális művész beszélgetett, román nyelvre Ungvári Zrínyi Imre tolmácsolt. Mint megtudtuk, és amint az a művészpár honlapján is áll, Lőrinc Lilla (1980) és Borsos János (1979) 2008 óta dolgoznak együtt mint Borsos Lőrinc. A név egy külön alkotói öntudattal bíró entitást takar. Kora aktuálisan 9 év. Nemére, szexuális orientációjára, intellektusára egyaránt a bipolaritás jellemző. Létezésének alapja a szélsőségek egyidejűsége, de valódi célja a kétlényegűség feloldása. Az átmenet élteti. Kedvenc építménye a híd, lakhelye a határátkelőhely. Szellemi eledele a paradoxon, az egymással ellentétes világok metszéspontjai. Tipikusan a két szék közül a padló esete, de a padló választása vállalt. A művész a nagyobb egész megpillantására hajt: egy rész választása helyett a részek egymáshoz való viszonyítgatása izgatja. Megveti a hierarchiát és az annak nyomán létrejött társadalmi megosztottságot és kirekesztést. Ezekkel szembe saját létezését/nem létezését állítja. Művészetének része a médiumra való rákérdezés és a társadalmi reflexió. Párbeszéd az anyaggal, párbeszéd a közeggel. Hely és szituáció specifikus munkák. Egyszerre refltektál az aktuálisra és mélyül el hosszabb projektekben. A művészet számára a morálon túl válik igazán érdekessé, amikor az ötlet születése pillanatát követően még szűretlen állapotban létezik. Itt még nincs politikai korrektség, sem öncenzúra. Borsos Lőrinc választott színe a fényes fekete (Blaek), anyaga az ipari zománcfesték, ami jól tükrözi személyiségét. Önreprezentációra szánt lakkfekete zászlaját szél nem lengeti, gyorskötözőkkel van a rúdra szorítva. Szükség esetén vállalja az orvosi ló, a mártír vagy a bűnbak szerepét, hogy a mögötte álló alkotók irháját mentse. Kezdetben a hivatalos nemzeti reprezentáció ellenpontozásaképp alternatív országimázst épített, majd nyitásként fókuszt váltva, a vizsgált jelenségek természetét világtenden- ciákban kezdte el kutatni. Ezt a változást főként az aktuálpolitikától beállt csömör, és a pár évesen megélt életközepi válság indította be. Erre a válsághelyzetre adott válaszként a kritikát önmaga ellen fordította, és belevágott egy 3 évig tartó komplex önelemző rémálomba terapeuták, egy festőművész és egy kurátor segítségével (Önkritikus portré). A terapeuta megfejtése szerint ő csupán gyerekpótlék, bálvány. A bálványok hallgatnak, a művész viszont kikéri magának. Lénye elválaszthatatlan az őt életre hívó művészektől, az ő alkotói egységüket jeleníti meg és katalizálja. A fényes fekete zománcfesték, más néven „Blaek” Borsos Lőrinc fő identifikációs eleme, mely praxisának kezdetétől megjelenik munkáiban. A kifejezés óangol eredetű és a fényes, úgynevezett „jó feketét” jelölték vele, szemben a matt vagy „rossz feketét” jelölö Swart* szóval. A fényes fekete ipari zománcfesték egymással ellentétes tulajdonságokkal bír: egyszerre nyeli el és tükrözi vissza a fényt. Csupán a szemlélő pozícióján múlik épp, hogy melyik tulajdonsága válik dominánssá a másikkal szemben. A festék által képzett közeg a művész szándékai szerint – profán volta ellenére – misztikus dimenziókat képes megnyitni, szimbolikus féreglyukat ütve idők és témák, és egymással ellentétes tartalmak között. Elfed és elszemélytelenít, elválaszt vagy éppen összekapcsol. Az anyag nehezen kontrollálható, amely előre vetíti a benne rejlő experimentalitás lehetőségét. A művész az esélytelenek nyugalmát keresi. *Michael Pastoureau: A fekete (Egy szín története) (Princeton 2008). Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 6.Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Harag György TársulatA Tamási Áron Színház meghívására november 6–9. között Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Harag György Társulat a Tévedések vígjátéka című előadással. A társulat négy alkalommal lép színpadra a rendkívül sikeres produkcióval, amelyet már több rangos fesztiválon – mások mellett a Gyulán tartott nemzetközi Shakespeare Fesztiválon, a nagyváradi Varadium Fesztiválon és a gyergyószentmiklósi Kisebbségi Színházi Kollokviumán – is bemutattak, november 20-án pedig a budapesti Nemzeti Színház színpadán játsszák. Az előadás szereplői Kovács Nikolett, Rappert-Vencz Gábor, Diószegi Attila, Nagy Csongor Zsolt, Orbán Zsolt, Bodea Tibor, Bessenyei István, Nagy Orbán, Frumen Gergő, Varga Sándor, Nagy Tamás, Méhes Kati, Moldován Blanka, Budizsa Evelyn, Keresztes Ágnes, valamint: Ferenczik György, Kecskés Szabolcs, Varga Gyula és Budai József. Rendezője a kétszeres UNITER- és Jászai-díjas rendező, Bocsárdi László, dramaturgja Benedek Zsolt, zeneszerzője Boros Csaba. A produkció jelmezeit Kiss Zsuzsa, díszleteit pedig Bartha József UNITER-díjas tervező, vizuális művész, egyetemi oktató készítette. Az előadás fénytervezője Bányai Tamás, Jászai-díjas light-designer volt, rendező- és tervezőasszisztensekként pedig Poszet Nándor, Fornvald Gréti és Szabó Anna segítették a stáb munkáját. Az előadás létrejöttében ügyelőként és súgóként Fábry Zoltán és Nagy Anikó vett részt. A sepsiszentgyörgyi vendégszereplés bérletcsere keretében történik, a Tamási Áron Színház társulata pedig november végén játssza Szatmárnémetiben a Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadást, amelynek szintén Bocsárdi László a rendezője. szatmar.ro 2017. december 20.Marosvásárhely: az aránytalanul állított szobrok városaSzoborból nincs hiány Marosvásárhelyen. A dömping oka, hogy egy magyar személyiségnek emléket állító alkotás köztéri megjelenítéséért „cserébe” a román közösség is szobrot emel egy történelmi vagy politikai személyiségnek. A mennyiség a minőség rovására megy, ráadásul a város főterét nem a kiegyensúlyozott arányok, hanem a román szobrok uralják. Azt vettük számba néhány szakember, képzőművész bevonásával, hogy milyen Marosvásárhely szobortérképe ma, miután a korábban felállított történelmi és politikai személyeket megjelenítő művek, illetve a város díszítését szolgáló figuratív és nonfiguratív köztéri alkotások mellé a rendszerváltást követően újabbakat állítottak, s napjainkban is újabb szoborállítási tervek várnak megvalósításra. Jobbra Iancu, balra a katona Ha a Bolyai utcán leereszkedünk a főtérre, tavasztól késő őszig a virágórát látjuk, decemberben az óriási karácsonyfát. A városi önkormányzat elfogadott néhány éve egy határozatot, ami szerint arra a helyre állítanák fel az egykori Bodor-kút mását. A terv kivitelezését állítólag az akadályozta többek közt, hogy akkor nem lenne hová állítani decemberben a karácsonyfát. Ha leértünk a főtérre, jobbra tekintve Avram Iancu lovasszobrát látjuk, balra az ismeretlen román katonáét, attól pár lépésre a Latinitás emlékműve áll, egy kicsit tovább Emil Dandea volt polgármester egész alakos szobra, majd az 1989-es forradalom áldozatainak emlékhelye után a sort Nicolae Bălcescu mellszobra zárja. A főtérhez közeli helyen áll egy Bartók Béla mellszobor, a színház háta mögött Aranka György egészalakos szobra. A főtérre nem kerülhetett be, így a vár alatt, a Petőfi-téren kapott helyet Bernády György szobra, a várfal mellett Borsos Tamás, a vársétányon II. Rákóczi Ferenc és Kőrösi Csoma Sándor, illetve a főtértől kissé távolabb, a Kossuth- és Arany János utcák találkozásánál Petőfi Sándor, a következő – a Kossuth- és Malom utcák érintkezésében – a Holokauszt-emlékmű. Román párra várva A tervek között egy Sütő András- és egy Bethlen Gábor szobor szerepel, de különféle okok miatt késik a felállításuk. Keresztes Géza műépítész szerint azért, mert nem született megegyezés, hogy ki legyen ezeknek a román „párjuk”. Merthogy Marosvásárhelyen így megy ez, ha egy magyar szobrot állítana a közösség, azt nem lehet a román „megfelelője” nélkül megvalósítani. A szakember szerint előbb egy tereprendezési tanulmányt kellett volna készíteni, hogy hogyan kerül oda az erdélyi fejedelem egészalakos szobra, az Avram Iancu lovasszobra és az óriás román katona közé. Talapzaton fog állni, vagy csak az úttesttel egyszintben, esetleg, mint egy törpe, olyan lesz a két hatalmas méretű alkotás között? Keresztes Géza a Mihai Viteazul mellszobrot is megemlítette, mint negatív példát, amely félig-meddig törvénytelenül áll az egészalakos Bernády-szoborral átellenben, miután évekig állt illegálisan, egy hevenyészett, ácsolt talapzaton a megyeháza előtt. Hivatalos lajstrom helyett Bár többször is kértük a polgármesteri hivataltól a marosvásárhelyi köztéri szobrok névsorát, még nem kaptuk meg. Ezért egy nem teljes listát állítottunk össze a köztereken elhelyezett alkotásokról. A rendszerváltást követően Marosvásárhelyen Bernády György, Aranka György, Petőfi Sándor, II. Rákóczi Ferenc, Vályi Gyula, Borsos Tamás, Károli Gáspár, Kálvin János, Bolyai Farkas és Bolyai János, Márton Áron kapott köztéri szobrot, de emlékművet állítottak a holokauszt áldozatainak, Bolyai János matematikai elméletének, a pszeudoszférának, a kommunizmus áldozatainak, az 1989-es decemberi forradalom elesetteinek is. A román közösség igényének eleget téve állították fel Emil Dandea, Petru Maior, Mihai Viteazul, Aurel Filimon szobrát, a latinitás emlékművét. Korábban helyezték ki Eminescu, Bălcescu, Alexandru Papiu Ilarian, Avram Iancu, az ismeretlen román katona szobrát. A múlt rendszer óta áll Bartók Béla, Szentgyörgyi István mellszobra, a két Bolyai szoborkompozíciója, Kőrösi Csoma Sándor egész alakos szobra. A történelmi és politikai eseményekhez nem kapcsolódó, csupán esztétikai élményt nyújtó szobrok közül – Kolozsvári Puskás Sándor és Bálint Károly alkotásai – például a Kárpátok sétányán, a Párkány-negyedben, az egykori Tornakert mellett, a régi szülészettel szembeni parkban, valamint a színház előtt művészi alkotások – Kulcsár Béla és Zagyva László művei – láthatók. A temetőkben is található néhány, Marosvásárhely kiemelkedő személyiségét megörökítő emlékmű, például Simó Géza politikusé, vagy a Nyilka Róbert festőművészé. Marosvásárhelyen az első felállított emlékmű a Székely Vértanúk Emlékoszlopa volt, ami a mai napig áll, illetve amely az egyetlen volt abban a rövid korszakban, amikor – a szobordöntögetős időszakok után – egyetlen szobor sem állt a városban. ét századdal lemaradva Bartha József képzőművész a rendszerváltást követően felállított szobrok közül Bocskai Vince alkotását, Bernády György egészalakos szobrát tartja a legjobbnak, amely „mesterségileg valamilyen szinten meg van csinálva”, de annál is problémának tartja az elhelyezését, a rálátást. Hogy milyen egy szobor ideális elhelyezése, azt Keresztes Géza műépítésztől kérdeztük, aki elmondta, fontos, hogy legyen hely körülötte, a tér arányaihoz viszonyuljon, lehessen megkoszorúzni. Az, hogy Marosvásárhelyen egy magyar szoborra, azonnal születik egy román szobor, senki nem ért egyet. Csak azért, hogy megmaradjon az egyensúly, ha megszavaznak egy magyar személyiségnek egy emlékművet, azonnal létre kell hozni annak a román párját is. Ha van rá kulturális igény, rendben van, meg kell csinálni, de csak azért, hogy párban legyenek, az furcsa – fogalmazott az építész. De miért is állítunk szobrot? Azért, hogy esztétikai élményt nyújtsanak, vagy, hogy egy-egy történelmi és politikai eseménynek és személyiségnek emlékművet hozzanak létre? A másik kérdés, ami felmerül, hogy a felállított alkotásoknak van-e művészi értékük? Bartha József úgy értékelte lapunknak, hogy „minden korszaknak volt egy kortárs művészeti terméke, ami azt jelenti, hogy a 19. században 19. századi szobrokat állítottak. Most a 21. században is 19. századi struktúrában gondolkodni szerintem nagyon rossz” – fogalmazott, pozitív példaként említve Chicagót, ahol az 1960–70-es években kortárs művészi szobrokat állítottak fel, például Picassónak van ott szobra, meg sok más alkotónak. Vagy hozzánk közelebb, Prágában áll Franz Kafkának egy olyan kortárs szobra, David Cerny cseh művész alkotása, amely szeletekből áll, forog és egy nap csak egyszer áll össze Kafkába, absztrakt forma, kinetikus, mozog és nagyon érdekes. Nincs hely a művészetnek Én azt mondom, hogy Erdélyben az utolsó komoly szoborállítás – és ez nagyon kemény vélemény – az a Fadrusz János Mátyás király szobra volt, ami egy szecessziós szobor, ami akkori kortárs szempontból is és művészetileg is állja a helyét – fogalmazott Bartha, aki nem tartja szobornak például a Pszeudoszférát, illetve úgy véli, a Vályi Gyula szobra is „egy borzalmas” alkotás, „egy vicc”. Ami viszont elfogadható, az a Kőrösi Csoma Sándoré, amely felállításakor szintén kortárs szobornak számított. A Bethlen Gábor egészalakos szobrának felállítását is politikai húzásnak tartja, ami nem jelenti azt, hogy Bethlennek nem lehet emléket állítani Marosvásárhelyen. „De az, hogy kiírják, hogy Bethlen Gábor egészalakos, stb. azt kétlem. Igazából nem abból kéne kiindulni, hogy hogy nézzen ki, hanem abból, hogy egy emléket kell állítani neki. Ami bármi lehet, absztrakt, elvont, konceptuális, mindenféle” – magyarázta Bartha József, hozzátéve, hogy Kelet-Európa, vagy méginkább Románia, és Erdély, annyira tele van rakva politikával, történelemmel, hogy a közterek mind politikai, történelmi terek, ahonnan igazából nincs hely a művészet számára, az ki van szorítva onnan. Amit viszont értékes művészi alkotásnak tart Marosvásárhely korábbi szobrai közül, az a színház előtti téren Kulcsár Béla alkotása, amelynek a koncepciója és az elhelyezése is jó szerinte, ahogy a szintén a téren kihelyezett Zagyva László alkotásai is megfelelőek. Érdeklődésünkre, hogy a mostanában, más városokban egyre gyakrabban látható figurális szobrok mennyire értékesek, Bartha József elmondta, azok a macskás, kutyás alkotások, vagy amelyek mellé le lehet ülni, az már a giccskategóriába tartozik. Hallottam, hogy valaki azt akarta, hogy Molter Károlynak kéne csinálni egy olyan szobrot, hogy ami mellé lehet ülni, ahogy ő ült itt a Bolyai-parkban. Baromság, nem csak hogy baromság, de ízléstelen szerintem – fogalmazott. Antal Erika / Székelyhon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
